A cinikus, a hazudós, a szántóvető

A munka-, szociális- és családügyi miniszter egy választási vitaműsorban mérhetetlen cinizmusról tett tanúbizonyságot. A ritkuló hajzatú hotelmilliomos azt találta mondani, hogy Mikloškónak esélye sem volt, jobb lett volna, ha a koalíciós pártok egységesen egy koalíciós jelölt mögé sorakoznak fel. Úgy látszik, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a romák és a rokkant bányászok kedvence megfeledkezett arról a tényről, hogy a Gogol nyomán holt lelkekkel operáló SDKÚ már akkor nyilvánosságra hozta köztársaságielnök-jelöltjének nevét, mikor a voksolás még nagyon-nagyon messze volt. Hogyan kellett volna egy koalíciós jelöltet állítani? Úgy, hogy a három koalíciós párt elfogadja az SDKÚ döntését? Bár Kaníktól a cinizmust már megszokhattuk.

Nem volnék most Robert Fico helyében. (Egyébként sem szívesen.) Csak a világ leggyönyörűbb állata, az angol telivér tud úgy remegni a rajt előtt a boxban, ahogy a frizurában és agresszivitásban Eminemre hajazó ellenzéki pártvezér remeg-reszket a hatalomvágytól. A szerénység jegyében egy külvárosi pártszékházban tanyázó exdocens nem restellt kidobatni az ablakon 60 milliót, csak hogy közelebb kerülhessen az áhított miniszterelnöki székhez. Elképzelem, ahogy szombatról vasárnapra virradóra egész éjszaka rágta a körmét, míg megtudta az egyébként borítékolható végeredményt: lelki magzata, a népszavazás érvénytelen. Vasárnap reggel viszont már úgy nyilatkozott, óriási siker, hogy az intenzív ellenkampány dacára ennyi ember szavazott úgy, ahogy. Kognitív disszonancia, mondaná egy pszichológus. Éteri, vegytiszta demagógia, mondaná egy politológus. Hazudik, mondanák egy kocsmában.

Búcs non coronat! A szülőfalummal szomszédos településen az 1005 választásra jogosult polgár közül mindössze ötven járult az urnákhoz. Nem csodálom, hogy a javarészt földművelésből élő emberek a kerti és szántóföldi munkákban nagyobb perspektívát láttak, mint bármelyik esélyes elnökjelöltben.