A bohóc jobbra zár

Farage ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megalapíthassa a vágyott radikális frakciót az EP-ben. Ennél is érdekesebb viszont Grillo mozgalmának sodródása.

Az 5 Csillag 2009-es megalakulásakor az olasz lakosság politikai elitekkel kapcsolatos frusztrációira épített. Olaszországban talán még élesebben láthatóak azok a problémák, amelyekkel egyébként a legtöbb európai állam szembesül: korrupt, az emberek problémáitól eltávolodó, de emellett professzionális és a médiákat használni tudó (sőt birtokló) politikai elitek, csökkenő intézményi bizalom és választói kedv, és az igény az új politikai messiásokra. Ilyen messiás volt a komikusként ismert Grillo is, aki először szókimondó internetes blogján toborzott híveket, majd pedig utcai akciókkal és tüntetésekkel vetette észre magát. A végeredmény 25,5 százalékos választási siker volt, amit most az EP-választáson is sikerült megerősítenie, 20 százalék feletti támogatottságával.

Grillo politikai krédója régiónkból talán Igor Matovičéhoz hasonlít a leginkább: „független” személyek bevonását, a jelenlegi politikai elitek megkínzását, decentralizált pártot és lelkiismereti szavazást ígér, és minden létező populista vonatra felül. Emellett azonban a formációja (nem párt! – ez is ismerős itthonról, a „hálózatok” korából) vezércentrikus, Grillo magabiztosan tartja a gyeplőt és ügyesen építi személyi kultuszát, s ebben a médiákkal való tapasztalatai is segítik.

Az már az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy Grillo személyes nézetei jobbosabbak saját parlamenti képviselőinél és tágan értelmezett társadalmi bázisánál. Ez elsősorban a bevándorlás kapcsán jött elő. Most az euroszkeptikusokhoz való csatlakozást az interneten szavaztatta meg tagságával, ezzel biztosítva a döntés legitimitását. A gond azonban az, hogy miközben a párt tagságának háromnegyede valóban szavazott – elsöprően az euroszkeptikusokhoz való közeledés mellett –, közel sem biztos, hogy több mint 2 millió támogatója egyetért ezzel.

Grillo ugyanazzal a gonddal néz szembe, mint közép-európai populista társai: amíg támad és kritizál, addig növekszik a támogatottsága, mihelyst azonban leteszi a garast valami mellett, támogatói bázisa azonnal repedezni kezd. Döntése a radikálisokhoz való közeledésről Európa-szerte érdekes lehet: nem sok jóval kecsegtet a Farage–Grillo szövetség, azaz a radikális jobb házassága az apolitikus messiásokkal. Ahol a két erő összeér – az EU gyengítésének igénye, bevándorlásellenesség, fiskális populizmus, a pártrendszer leépítése –, ott szisztematikusan retrográd, Európa fejlődését akadályozó, a rövid távú perspektívát előtérbe helyező megoldásokat támogatnak. És közben támogatottságuk növekszik, így félő hogy Európának megint a saját kárán kell majd megtanulnia: óvakodj a prófétáktól!