Nem alapít fapadost az Emirates

<p>Nem akar stratégiai megállapodásokat kötni Európában az Emirates, ellentétben az öböl-menti más arab légitársaságokkal, és fapados platformot sem kíván létrehozni az európai versenytársak mintájára &ndash; jelentette ki a cég kereskedelmi igazgatója.</p>

Nem akar stratégiai megállapodásokat kötni Európában az Emirates, ellentétben az öböl-menti más arab légitársaságokkal, és fapados platformot sem kíván létrehozni az európai versenytársak mintájára – jelentette ki a cég kereskedelmi igazgatója.

Az airportal.hu információi szerint Thierry Antinori a davosi világgazdasági fórumon vele készített interjúban szólt arról is, hogy a járathálózatuk kiterjesztését a jövőben főképp a Boeing 777X-típusokra építik.

A kereskedelmi igazgató elmondta: természetesen figyelik, hogy mik a fejlemények az olyan működési modelleknél, mint amilyen a Norwegian és a Eurowings. De a cég továbbra is az Emirates brandre kívánja alapozni a tevékenységet, és jó ár-érték arányt kínálni, amelyet rendkívül versenyképesnek tart.

A szakember arról is beszélt, hogy természetesen a körülményekhez és igényekhez alakítják a kínálatukat. Az olcsóbb tarifák mellett opciókat kínálnak például az előzetes helyfoglalásra, és további kiegészítő bevételeken is gondolkodnak. Azonban nem csökkentik a kiszolgálás minőségét.

Antinori elmondta továbbá, hogy az Emirates nem tervez stratégiai együttműködést sem európai légitársaságokkal (az öböl-menti két versenytársa több ilyen irányú lépést tett már, legutóbb az Etihad és a Lufthansa szakmai együttműködéséről lehetett hallani, bár a fúziót tagadja a két cég). Úgy fogalmazott: bár ilyen-olyan okból néhány légi cég összefogott, náluk nem változott a filozófia, amely szerint saját repülőgépekkel organikus fejlődést valósítanak meg, a piacra és az ügyfelek igényeire fókuszálva.

Antinori beszélt arról is, hogy a járathálózat további bővítését főként a Boeing új generációs, még kifejlesztés alatt álló 777X-típuscsaládjára alapozza majd. Szerinte ennek nagy hatótávolsága segíteni fog abban, hogy olyan piacokra is repüljenek, amelyeket jelenleg nem tudnak leszállás nélkül kiszolgálni. Ilyen lehet például Mexikóváros is. A kereskedelmi igazgató úgy véli, 2019 végén üzembe állíthatják a 777X első példányait.

Az Emirates a Boeing 777-8X-et az extra nagy távolságú járataira szánja, három osztályos elrendezésben 342 üléssel kívánja berendezni. A nagyobb méretű, de kisebb hatótávolságú -9X-et pedig két osztályon 440 székkel üzemelteti majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?