Mennyiért repülhetünk januárban?

<p>Mivel december második fele főszezonnak számít a légitársaságok életében, ebben az időszakban nagyon drágák a repülőjegyek, ilyenkor szinte csak az utazik, akinek nagyon kell. Ezért a novemberi repülőjegymustránkban a januári jegyárakat hasonlítottuk össze.</p>

Akár 11 népszerű célállomásra is elrepülhetünk 100 euró alatt január második felében, sőt, ezek közül 9 desztináció 50 euró alatti áron foglalható. Januárban a legolcsóbb célállomás Brüszszel (17 euró), majd Berlin (20 euró), Koppenhága, London és Róma következik (egyaránt 32 euró). Barcelona és Amszterdam is a szokásosnál olcsóbban érhető el, így aki kíváncsi ezekre a városokra, annak érdemes megfontolni egy januári utazást. Kiemelkedően kedvező áron repülhetünk a skóciai Edinburghba is, most csak 48 euróba kerül egy retúrjegy.

Ha az ázsiai célállomásokat nézzük, akkor fontos megjegyezni, hogy a január arrafelé az abszolút főszezon, de a jegyek árán ez nem nagyon látszik, hiszen kedvező áron repülhetünk arra egy téli kirándulásra. Ilyen például Kuala Lumpur vagy Bangkok, ami egy remek kiindulópont a dél-kelet-ázsiai körutazásokhoz, tengerparti nyaralásokhoz. De jó ár/érték arányon foglalhatunk repülőjegyet még Pekingbe, Tokióba, Szingapúrba és Bali szigetére is.

Amerika továbbra is kedvező áron érhető el, New York 400 euró alatt, de a Miamiba szóló repülőjegyért sem kell sokkal többet fizetni (403 euró). Hawaii most 833 euró, ez is kedvezőnek számít, hiszen ahogy Miamiban, úgy Hawaiin is főszezon január, így jó választás lehet ez is. Miamiból pedig akár luxushajó-utazásra is befizethetünk, a helyszínen kedvező áron, így bejárhatjuk a karibi térség csodás szigeteit, tengerpartjait is. Az előző havi mustrában Ausztrália olcsóbb volt, most kicsit megugrottak a jegyárak, de még mindig 1000 euró alatt van, igaz, néha vannak akciók, amelyek akár 600 euróért is kínálnak repülőjegyet a kontinensre.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"254094","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 620px; height: 559px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK EURÓPA ÉS A VILÁG NAGYVÁROSAIBA – 2017 JANUÁR                                 

város     légitársaság        indulás  ára euróban

Amszterdam       easyjet  Bécs      68 €

Athén*  Ryanair Pozsony               40 €

Bangkok              Emirates              Budapest             463 €

Barcelona*         Ryanair Budapest             61 €

Berlin*  Ryanair Pozsony               20 €

Brüsszel*             Ryanair Budapest             17 €

Denpasar (Bali)  Qatar Airways    Budapest             627 €

Delhi      Air France           Budapest             416 €

Dubaj    Turkish Airlines  Budapest             292 €

Edinburgh*         Ryanair Pozsony               48 €

Honolulu             British Airways  Budapest             833 €

Hongkong           Qatar Airways    Budapest             516 €

Isztambul            Turkish Airlines  Bécs      137 €

Kuala Lumpur     Qatar Airways    Budapest             476 €

Koppenhága*     Ryanair Budapest             32 €

Lisszabon            Air France           Budapest             154 €

London*              Ryanair Budapest             32 €

Madrid  Ryanair Pozsony               48 €

Miami   British Airways  Budapest             403 €

Melbourne          Etihad Airways  Bécs      998 €

München             Austrian Airline Bécs      104 €

New York            Alitalia  Budapest             392 €

Párizs*  Ryanair Budapest             39 €

Phuket  Emirates              Budapest             557 €

Peking   Qatar Airways    Budapest             439 €

Rio de Janeiro    Delta     Bécs      568 €

Róma*  Ryanair Budapest             32 €

Szingapúr            Etihad Airways  Bécs      449 €

Tokió     KLM/Air France Budapest             448 €

San Francisco     British Airways  Budapest             540 €

Sydney  Etihad Airways  Bécs      993 €

Az árak minden adót, és illetéket magába foglalnak. Repülési időszak: 2017. január 15-31.                                        

Forrás: Légitársaságok honlapjai, gyűjtőoldalak.                                            

* Az árak nem tartalmazzák a feldott poggyász díját, mely 60-140 euró lehet egy oda-vissza útra, légitársaság, szezon, és távolság függvényében.                                  

A táblázatban szereplő árak lapzártakor voltak érvényesek.                                     

A szabad helyek és akciós kínálatok függvényében az árak tovább csökkenhetnek, de emelkedhetnek is.                                       

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?