Komfortos vagy fapados utazás?

<p>Van, amikor az árak alapján hasonlítjuk össze a fapados légitársaságokat a hagyományos fuvarozókkal. Most azonban megnézzük, milyen különbségek vannak szolgáltatásaik között, mely szempontokat érdemes megfontolni foglalás előtt.</p>

Az első, amiben különböznek, az árak publikálása. Míg a fapadosok csak a jegyárakat hirdetik meg, melyhez még számos illeték és egyéb költség járul, addig a nemzeti légitársaságok mindig azt az árat hirdetik meg, amennyit fizetni kell a foglalásnál. Nincsenek apró betűs részek, rejtett költségek.

A következő pont a check-in, azaz a bejelentkezés a járatra. A fapadosok többsége már csak az online check-in szolgáltatást fogadja el, a nemzeti fuvarozóknál viszont ez csak lehetőség, továbbra is mód van arra, hogy az utas a reptéren jelentkezzen be a járatra. A légitársaság munkatársa a csomag feladásakor adja át a beszállókártyát, mely elengedhetetlen az utazáshoz. A fapadosoknál is lehetőség van arra, hogy az utas a reptéren kérje a beszállókártyát, de ezért akár 50 eurót is felszámolnakhatnak!

Vannak utasok, akik az ablak mellett szeretnek ülni, mások a folyosó melletti üléseket részesítik előnyben. A fapadosoknál és a nemzeti légitársaságoknál is lehetőség van arra, hogy az utas maga válassza ki, hol szeretne ülni (egy üléstérkép jelenik meg, itt lehet lefoglalni a még szabad helyek közül a legszimpatikusabbat), vagy ha többen utaznak, akkor egymás melletti üléseket válasszanak. A hagyományos légitársaságok ezt a szolgáltatást ingyen kínálják, a fapadosok viszont ezért 10–20 eurót is elkérnek.

A következő kérdés a feladott poggyász. Míg a fapadosok ezekért jelentős pluszilletéket számolnak fel – egy útra akár 50–70 eurót is! –, addig a hagyományos társaságok ingyen kínálják – 20 vagy 23 kilogrammos határig. Sőt, már vannak olyan fapados légitársaságok is, amelyek a kézipoggyászért is pénzt kérnek. A hagyományos fuvarozóknál a laptoptáska és egy kézipoggyász is felvihető a fedélzetre, ezzel szemben a fapadosok szigorúan csak egy kézipoggyászt engednek fel, ügyelve a méretekre, melyek folyamatosan változnak. Ha a meghatározott méretnél csak egy centivel is nagyobb a kézipoggyász, 30–70 eurós díjat is elkérnek az utastól.

A beszállásban is van különbség: míg a nagy nemzeti légitársaságok gépeibe az esetek nagy részében utashídon juthat az utas, addig a fapadosok busszal viszik a géphez a turistákat, vagy ami még ennél is rosszabb, egy könnyűszerkezetes „dobozban” várakoztatják őket, néha akár egy órán át.

A leglátványosabb a fedélzeti ellátás. A hagyományos társaságok az út során hideg vagy meleg ételeket osztanak az utasoknak, hozzá alkoholos italokat és alkoholmentes üdítőket, desszertet, kávét és teát. Ez benne van a jegy árában. A fapados gépeken főleg csak szendvics van és italok, de ezekért fizetni kell – nem is keveset, egy kávé ára 3 eurónál kezdődik, a szendvics ára 5–6 euró.

 

Szintén fontos, hogy melyik reptéren landol a gép – míg a hagyományos társaságok mindig a fő reptereken szállnak le, ahonnan gyorsan, olcsón vagy akár már bérlettel is bejuthatunk a városba, addig a fapadosok sokszor 60–120 (!) km-es távolságra fekvő, kisebb repülőtéren landolnak. A városba jutás is drágább, és lényegesen tovább tart.

A szolgáltatások után jövő hamarosan megjelenő cikkünkben arról írunk, milyen az egyes modellek ügyféltípusa, hogyan kezelik azokat a helyzeteket, amikor bajba kerül az utas vagy valamit hirtelen meg kell oldani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?