Kevés víz, olcsó szezon

A tavalyi közepes szezonból kiindulva a Balaton-parti szállodák és vendéglátóhelyek az idén nem emelik áraikat. Átalakulóban vannak a vízparti kempingek is, egyre több helyen medencét, sportpályát építenek, és javul a táborozók tisztálkodási, főzési lehetősége is.

A tavalyi közepes szezonból kiindulva a Balaton-parti szállodák és vendéglátóhelyek az idén nem emelik áraikat. Átalakulóban vannak a vízparti kempingek is, egyre több helyen medencét, sportpályát építenek, és javul a táborozók tisztálkodási, főzési lehetősége is. A balatoni élelmiszerárak azonban szezonjellegűek, nyáron a tartós élelmiszerek 5-10, a zöldségek-gyümölcsök 15-30 százalékkal drágábbak, mint a szintén nem túl olcsónak számító Budapesten.

A Balaton vízszintje alacsony, de a víz jó minőségű – hangzott el a Balatoni Fejlesztési Tanács által szervezett fórumon. Az évek óta tartó aszályos időjárás ellenére a szakemberek idén a vendégszám három-öt százalékos növekedését várják. A Balaton-imázs átalakulása már megkezdődött, a tóparti nyaralás többet nyújthat, mint két hét nyári lubickolás a sekély vízben.

A szezon a vízparton már áprilisban kezdődik, ilyenkor a vitorlásoké a főszerep, májusban már a horgászok nemzetközi versenyére érkeznek a vízpart szerelmesei. Az előszezonban még végigroboghatnak a később zsúfolt Balaton-parti utakon az ünnepi motoros és autós karavánok. Július és augusztus a strandbulik, koncertek, kulturális fesztiválok és vásárok időszaka, szeptembertől borutak, szüreti mulatságok várják a Balatonnál pihenőket. A hideg idő beköszöntével a vízpartot már csak egy-egy kirándulás erejéig keresik fel a turisták, az elsődleges célpont ilyenkor a környéken üzemelő gyógyfürdők valamelyike. (bal)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?