Fapados invázióra számíthatunk

Pozsony. Míg pár évvel ezelőtt ismeretlen volt a fapados légitársaságok fogalma, manapság szinte nincs olyan nap, hogy ne hallanánk róluk. Mi az előnyük, vannak-e hátrányaik, és egyáltalán mekkora konkurenciát jelentenek a hagyományos légitársaságoknak?

Az utazási körülmények fapadosok esetében nem különböznek drasztikusan a megszokottól. Nincs szó sem leélt, sem selejtes gépekről, ugyanakkor igaz, hogy az utazási költségben nincs benne a meleg étel ára, van helyette azonban kávé meg tea. Vagyis aki valóban jól szeretne lakni a repülőgépen, annak még mindig megéri hagyományos géppel utazni. A különbségek azonban lassan, de biztosan, itt is kiegyenlítődnek. A SkyEurope például már gondolkodik azon, hogy a jövőben bővítik az étrendet, amiért persze külön fog kelleni fizetni. Másrészt azonban a hagyományos légitársaságok is egyre inkább közelítenek a fapadosok gyakorlatához, vagyis a rövidebb távokon az ételért külön kell fizetni.

Térségünkben a hagyományos légitársaságok azonban egyelőre tartják magukat a bevett szokásokhoz. A Cseh Légitársaság ez egy óránál rövidebb utak esetében szendvicseket, hosszabb utaknál pedig hidegtálat és meleg ételeket is oszt az utasoknak. Nagyobb változtatásra a jövőben sem számítanak. Hasonló a helyzet azonban a Szlovák Légitársaság esetében is. Ami a légikikötőket illeti: a külföldi reptereknél változó a minőség, jellemzően a hagyományosnál kisebb, de színvonalas repterek fogadják a fapadosokat, Párizsban pedig egyenesen az Orly-ra repül a SkyEurope gépe.

Megemlítendő, hogy a fapadosok nyomatékosan A pontból B pontba történő utaztatást vállalnak. A hagyományos légitársaságok lehetőséget biztosítanak arra, hogy példának okáért egy Budapest-London Malév járatra, majd onnan egy London-New York Brittish Airways gépre egyetlen repülőjegyet vegyünk, így ha valamely társaság hibájából lekéssük a csatlakozást, nincs tragédia, mert plusz költség nélkül eljutunk a célállomásra. Ugyanerre a fapados társaságoknál nincs lehetőség.

Érdemes megnézni az apróbetűs részt, a SkyEuropenál például a következő részlettel találkozunk: „A repülési menetrend előzetes bejelentés nélkül megváltoztatható. A fuvarozó nem felel a közvetett és utólagos károkért.” A légitársaság ennek értelmében bármikor lemondhatja a már befizetett utat.

Fontos még megemlíteni az úgynevezett túlfoglalást. Ennek lényege, hogy a légitársaságok eleve több jegyet adnak el egy járatra, mint ahány hely azon egyáltalán van, abból kiindulva, hogy időközben úgyis többen lemondanak az utazásról. A rendszer miatt tavaly Európában kétszázötvenezer utas maradt le a járatáról, ezért az Európai Unió miniszteri tanácsának döntése értelmében mostantól 250-600 euró lesz a büntetősarc, ami május után minket is megillet.

A hagyományos légitársaságok egyelőre nem félnek a fapadosok konkurenciájától, mivel azok szerintük egy teljesen új ügyfélkört alakítanak ki. Fapadossal szerintük elsősorban azok utaznak, akik egyébként autóval vagy busszal utaznának. (mi, t, in)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?