Európa nyitva, újra nyitva - újra szabadon utazhatunk

A Moher-sziklák Írország egy leglátványosabb természeti képződménye

 Gyakorlatilag már nincs olyan ország – néhány kivételtől eltekintve –, amely ne jelentette volna be, hogy eltörli a jár­vánnyal kapcsolatos intézkedések jelen­tős részét, sok olyan hely is van, ahova már úgy utazhatunk, mint a járvány előtt. Európa szinte teljesen megnyitott, a világ többi országa is sorra jelenti be a nyitást, a korlátozások lazítását. Heti hírös­szefoglalónk a legfrissebb nyitások­ról, lazításokról.

 

 

 

Románia

Romániában kedden éjfélkor lejárt a koronavírus-járvány mi­att két éve bevezetett és havonta meghosszabbított egészségügyi ve­szélyhelyzet, így véget érnek a jár­ványügyi korlátozások. Megszűnik egyebek mellett a védőmaszk vise­lésének kötelezettsége is. Miután a bukaresti kormány úgy dön­tött, hogy nem hosszabbítja meg a veszélyhelyzetet, nem lesz már létszámkorlátozás a vendéglátó­helyeken, sportrendezvényeken, színházakban és mozikban. Covid-igazolvány nélkül is be lehet majd menni bárhova, megnyithatnak a bárok, klubok és más szórakozó­helyek, és véget ér a magánren­dezvények tilalma: lakodalmat, keresztelőt vagy házibulit is lehet ezentúl – büntetés kockázata nél­kül – rendezni. Nem korlátozzák többé a tüntetések létszámát és az üzletek nyitvatartási idejét sem.

Belgium

Belgiumban hétfőtől megszűnt a járványügyi veszélyhelyzet, amely a koronavírus-járvány megféke­zésére két évvel ezelőtt bevezetett korlátozások legtöbbjének felol­dását jelenti. Nem lesz szükség többet az oltási igazolványokra, a maszkhasználat pedig csak a tömegközlekedésben, a kórházakban és a repülőtereken marad kötelező – jelentette be Alexander De Croo belga miniszterelnök.

Írország

Szabadon utazhatunk Írországba, eltörölték a beutazási korlátozá­sokat. Március 6-tól az Írországba utazóknak érkezéskor nem kell be­mutatniuk oltási, vagy gyógyulási igazolást vagy negatív PCR-teszt-eredményt. Nincs már érkezés utáni teszt- és karanténkötelezettség sem. A beutazóknak az utasnyilvántartó űrlapot (PLF) sem kell kitölteniük ezentúl. Az ír hatóságok ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a tengeren­túlról Észak-Írországba írországi kikötőkön vagy repülőtereken át­utazó utazóknak továbbra is meg kell felelniük az Egyesült Királyság beutazási követelményeinek.

Franciaország

Franciaországban március 14-én, a tömegközlekedési járműveket kivéve, mindenhol megszűnik a koronavírus-járvány miatt beve­zetett kötelező maszkviselés, és a kormány felfüggeszti az oltottsági igazolás bemutatásának kötele­zettségét is. Ugyanezen a napon a kötelező maszkviselés is véget ér mindenhol, ahol még hordani kell (elsősorban a belterekben), kivéve a tömegközlekedési eszközöket.

Ausztrália

A két oltással rendelkező külföldi turisták február 21. óta léphetnek be újra Ausztrália területére. Utolsó tagállamként holnaptól, március 3-tól Nyugat-Ausztrália is megnyi­totta a határait. Innentől kezdve az oltott látogatók az ország összes régióját beutazhatják. A nyitás örö­mére – és hogy segítse a régió tu­risztikai fellendülését a több mint 700 napos zárás után – a Western Australia (WA) turisztikai hivatal több mint 500 000 dollár érték­ben oszt szét utazási utalványokat. Ezeket a tagállam legnépszerűbb turisztikai látnivalóihoz használ­hatják fel a nemzetközi utazók. Az utalványokat a perth-i repülőtéren adják át az érkező utasoknak, arra ösztönözve őket, hogy támogassák a helyi turisztikai szolgáltatókat lá­togatásuk során – számolt be róla a Perth Now.

Maldív-szigetek

Március 5. óta tesztelés nélkül utaz­hatnak be a beoltott turisták a Mal­dív-szigetekre. Az Indiai-óceánon fekvő szigetország kormánya beje­lentette, hogy a koronavírus elleni oltással rendelkező személyeknek már nem kell negatív PCR-teszt-eredményt bemutatniuk az ország­ba való belépés előtt. Azok az oltott turisták, akik lakott szigeteken töl­tötték a nyaralásukat, mostantól hazatérésük előtt sem kell, hogy teszteltessék magukat. (Eddig csak akkor utazhattak haza, ha nega­tív teszteredményt mutattak be.) Fontos tudni azonban, hogy utazás előtt továbbra is ki kell tölteni egy egészségügyi nyilatkozatot.

Szabó Laci, MTI, Turizmus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?