Friedrich Merz: komoly aggályokat kelt Izrael gázai tevékenysége

izraeli-palesztin 2025

Komoly aggályokat kelt Izrael Gázai övezetben folytatott tevékenysége – jelentette ki kedden Friedrich Merz német kancellár az ARD német közszolgálati műsorszolgáltató Brennpunkt nevű műsorában.

A kedden hivatalába beiktatott új kancellár egyben jelezte, hogy Johann Wadephul külügyminiszter a hétvégén Izraelbe utazik.

„Nagyon aggasztó számunkra Izrael” – mondta Merz. Hangsúlyozta, hogy világosnak kell lennie, hogy az izraeli kormánynak teljesítenie kell a nemzetközi jogból és a fegyveres konfliktusok jogából fakadó kötelezettségeit.

„A humanitárius segítséget pedig nyújtani kell a Gázai övezetben” – szögezte le a kereszténydemokrata politikus.

„Ismételten mondom, jelentős aggodalommal figyeljük az utóbbi napok fejleményeit” – húzta alá Merz. Kiemelte egyben, hogy Izraelnek joga van a Hamász-terroristák 2023. október 7-i brutális támadása és mindaz ellen védekezni, ami azt követően történt.

„Izraelnek ugyanakkor olyan országnak kell maradnia, amely eleget tesz humanitárius kötelezettségeinek, egyebek között ott is, ahol ez a borzalmas háború zajlik, a Gázai övezetben, ott, ahol ez a csata a Hamász-terroristákkal szükségszerűen zajlik” – mutatott rá Merz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?