Elájult a pilóta

ÖSSZEFOGLALÓA United Boeing 737–800-as gépe Iowa állam fővárosából, Des Moines-ből tartott Colorado fővárosába, Denverbe, fedélzetén 154 utassal és hatfős személyzettel.

ÖSSZEFOGLALÓ

A United Boeing 737–800-as gépe Iowa állam fővárosából, Des Moines-ből tartott Colorado fővárosába, Denverbe, fedélzetén 154 utassal és hatfős személyzettel. Épp 9750 méter magasan repültek a nebraskai Omahától 167 kilométerre nyugatra, amikor a kapitány elvesztette az eszméletét – írja az Aviation Herald.

Az első tiszt vészhelyzetet rendelt el, és Omaha felé irányította át a gépet, miközben két nővér, akik épp a fedélzeten tartózkodtak, elsősegélyben részesítették a szívproblémái miatt eszméletét vesztő kapitányt. Az első tiszt 25 perccel később sikeresen letette a gépet az omahai repülőtéren. A kapitányt kórházba vitték, már jobban van.

Az Aviation Herald tudósítását kommentelő szakmabeliek szerint az első tiszt – aki egyébként ezen a járaton nő volt –, nagyon professzionálisan oldotta meg a helyzetet. Mint írják, az ilyen esetekre megvannak az előírások, amelyekre felkészítik az első tiszteket, ám a leszállás közben különösen stresszes lehet, ha épp egy közeli ismerős kerül életveszélyesnek tűnő helyzetbe. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?