A világ legmagányosabb helyei

<p>Ha a kötelező turistalátványosságokat már mind kipipálta, az Eiffel-toronytól a Niagaráig, és elege van a látványosságok körül tolongó tömegből, ideje kihaltabb célpontok után nézni. Hallott már például az olasz Riviéra tenger alatti Jézus-szobráról? Vagy Észak-Korea legmagasabb hoteljéről, mely évtizedek óta üresen áll?</p>

AJÁNLÓ

Senki sem szeret turisták között tülekedni egy-egy látványosság előtt, de a népszerűbb célpontoknál ez szinte elkerülhetetlen. A Travelo utazási hírportál most antiszociális utazóknak gyűjtött össze néhány tippet: a cikkben szereplő helyszínek természetüknél fogva kihaltak, gyakran kísérteties hangulatúak. A turistamentesség nem garantált, de biztosan nem lesz akkora tömeg, mint Disneylandben!

Krisztus a tenger mélyén

Az olaszországi Portofino nem csak arról híres, hogy itt nyaral George Clooney. A festői városka kikötőjétől nem messzire a tenger mélyén áll ugyanis egy Jézus-szobor, a Mélység Krisztusa (Il Cristo degli Abissi). A két karját a felszín felé emelő, két és fél méteres bronzfigurát 1954-ben készítette Guido Galletti, és az első olasz készülékes búvárnak, Dario Gonzattinak állít emléket, aki 1947-ben egy merülés során itt vesztette életét. A 17 méteres mélységben található szobornál minden évben megemlékezést tartanak: július utolsó szombatján úszó mécseseket bocsátanak vízre, a búvárok babérkoszorúval ékesítik fel Jézus fejét, a parton pedig éjszakai misét tartanak. A szoborról a hatvanas években több másolat is készült, az egyiket a floridai Key Largónál süllyesztették a tengerbe, és igen népszerű merülési helyszín, a másik pedig Grenada fővárosa, St. George mellett áll a tengerfenéken. Máltán is található egy víz alatti Krisztus, ez azonban jóval újabb darab: II. János Pál pápa 1990-es látogatásának emlékére állították fel.

Katasztrófaturisták

a kihalt városban

Csernobil, illetve az atomerőműhöz legközelebbi település, Pripjaty nem számít kifejezetten kihalt helynek manapság, mivel igen komoly turistaforgalmat bonyolít. A turistákra az öreg épületek omladozó födémei nagyobb veszélyt jelentenek, mint a sugárzás.

Lekapcsolt pályaudvar

A spanyol Pireneusokban, a francia határhoz közel áll Canfranc gigantikus és kihalt vasútállomása. Az 1928-ban átadott épület komoly logisztikai tevékenység központja volt évtizedeken keresztül: itt találkozott ugyanis az eltérő nyomtávú spanyol és francia vasútvonal. Mivel a vonatok nem tudtak továbbmenni, itt szállították át a spanyol vonatról a franciára valamennyi utast, csomagot és küldeményt, és vice verza. Miután 1970-ben a francia oldalon egy kisiklott vonat alatt leomlott a vasúti híd, a franciák úgy döntöttek, nem építik újjá a hidat. A forgalmat más vonalakra terelték, Canfranc pedig azóta üresen áll. Itt forgatták a Zsivágó doktort, a hegy mélyében, a régi vasúti alagútban pedig tudományos kutatólaboratórium működik, ahol többek között az univerzum nagy részét kitevő sötét anyagot tanulmányozzák. Nyaranta vezetett túrákon bejárható a 240 méter hosszú épület.

Balszerencsés ufóházak

Vakációzó amerikai katonákra számítottak a tajvani Sanzhi ufóházainak építői, az építkezést azonban sohasem fejezték be. A finn Futuro-házakra emlékeztető, beton és üvegszálas műanyag kapszulaépítményeket balszerencse övezte: a befektetők anyagi gondjai mellett több halálos autóbaleset is történt az építkezés közelében. A babona szerint ez annak köszönhető, hogy az építkezés során leromboltak egy kínai sárkányszobrot. A projektet 1980-ban leállították, az elkövetkező évtizedek során pedig leginkább csak fotózások helyszínéül szolgáltak a színes épületek, mígnem 2009-ben el nem dózerolták az összeset, így már hiába is keresnénk őket. A tervek szerint üdülőtelep és vízi vidámpark épül a helyükön – reméljük, ezúttal szerencsésebbek lesznek az építtetők.

Sittből épített Szentföld

Beton falazóelemekből, fürdőkádakból és más kidobott építkezési anyagokból épült az ötvenes években a Szentföld USA turistalátványosság, mely a Biblia világát próbálta létrehozni egy connecticuti autópálya mellett. Az autósok figyelmét egy húsz méter magas, világító kereszt vonta magára, a parkban pedig diorámákon tekinthették meg az Édenkertet, Dánielt az oroszlán barlangjában, valamint Jézus életének eseményeit. A hatvanas és hetvenes években a vallásos témájú park évente negyvenezer látogatót vonzott. Idővel azonban leromlott állapota, 1984-ben bezárták. Azóta főleg önkéntesek igyekeztek helyrehozni látványosságait, tavaly azonban új gazdája lett a parknak, mely hamarosan újranyithat.

Patyomkin Hotel

A világ legmagasabb szállodája lehetett volna az észak-koreai Pyongyangban álló Ryugyong Hotel, ha időben elkészül. A gigantikus betonpiramist 1987-ben kezdték építeni, 105 emeletes magasságával pedig még két évvel később, a megnyitás tervezett időpontjában is a szingapúri Westin Stamford hotel fölé tornyosult volna. A megaszálloda ötletét valószínűleg az adhatta, hogy a Westint egy dél-koreai cég, a SsangYong Group építette – a Ryugyong Hotellel nyugati befektetőket akartak Észak-Koreába vonzani, és bebizonyítani, hogy képes ekkora projekt végigvitelére az ország. Nos, ez nem sikerült: a szálloda csak 1992-ben érte el végső magasságát, ekkor azonban az ország súlyos gazdasági nehézségei miatt leállították az építkezést, a betonkolosszus évtizedeken át állt befejezetlenül. A rezsim egy darabig manipulált képeket közölt róla, melyeken már a kész hotel szerepelt, később azonban kitörölték minden hivatalos fotóról és térképről, annak ellenére, hogy ez a város, illetve az ország legmagasabb épülete. 2008-ban egy egyiptomi cég vállalta az építkezés befejezését, és 2013-ra ígérték a hotel megnyitóját, mely azonban egyelőre várat magára. (travelo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?