Bartalos Tóth Iveta: Deep purple

Galamb

Tárca a Szalonban.

Bontotta a hívást, a telefont egy gyors mozdulattal a fiókba tette, na végre, mondta a nő dühösen, majd leült és az asztalra rakta az elszámolást, sötétlila volt a haja, egy pillanatig meglepetten bámulta, nem tudta, hogy léteznek ennyire lila hajú emberek is a földön, ráadásul olyanok, akik nem is köszönnek, bár az is lehet, hogy van, akinek a na végre a köszönés, futott át az agyán, miközben a nő hadonászott, egyre hangosabban magyarázott, a háttérben az irodai nyomda nyomtatni kezdett, tizennégy, tizenöt, számolta magában az oldalakat, egy légy a szomszéd asztalnál dolgozó kolléganője poharára szállt, haló, mondta egy hang, haló, maga teljesen hülye, vagy csak rám nem figyel, ismételte a sötétlila hajú nő, ijedten nézett rá, asszertív kommunikáció, villant át az agyán, mosolyogni próbált és elnézést kérni, de valahogy egyik se ment, maga tényleg teljesen zakkant, hallotta újra, ekkor felállt az ügyfélszolgálati pult mögül, elviharzott a lila hajú nő mellett, az mérgesen a karja után kapott, erre már a főnöke is kilépett az üvegfalú irodája ajtaján, huszonhat fok lesz ma, jutott eszébe, ahogy a kijárat felé indult, a fotocellás ajtó engedelmesen nyílt ki előtte, a kinti meleg arcon csapta, felesleges volt ez a kardigán, gondolta, a gyerekeket is túlöltöztette már megint, Balázzsal is ezen vitáztak reggel, csak féltem őket, olyan gyakran betegek, magyarázta neki, így nem erősödnek meg, válaszolta Balázs, fekete futócuccban támasztotta a konyhapultot, a reggeli fehérjeturmixát itta éppen a neonsárga shakerből, a kardigánt levetette és a bal kezébe fogta, a lámpa éppen zöldre váltott, gyors léptekkel ment át az út másik oldalára, kilenc, tíz, kattogott a hangjelzés, kilenc, tíz, számolta ő is, az utcai szemetes mellett egy cukormázas fánk maradékán veszekedett két galamb, szemtelen, szürke városi galambok voltak zöld és lila tollakkal a begyükön, nem szerette őket, a gerléket szerette, amelyek a hálószobájukkal szemközti fehér akácon laktak, a park felé indult, a padon két kamasz egymás testét markolászta éhesen, gyorsított a léptein, ahogy elhaladt mellettük, a szemközti irodaépület fényreklámja kedvező banki hitelt hirdetett, a banki hiteltörlesztés négyszáztíz euró, fáradtan lihegett, négyszáztíz euró, ismételte, a kocsi vezérléscseréje valamikor júliusban esedékes, mondta Balázs, hogy írja fel, de persze nem tette, most meg nem tudja pontosan a dátumot, a félzsíros tej péntekig akciós a szupermarketben, péntekig, ismételte magának, ezentúl mindent fel fog jegyezni a noteszébe, ahogy eddig is kellett volna, pont az ilyen fontos dolgokkal kapcsolatban következetlen mindig, még harmincöt évesen is, bosszankodott, bezzeg a gyerekeket túlfélti és túlöltözteti, kötött kardigánt ad rájuk, mikor huszonhat fok van, fehér inge ujjával megtörölte izzadt homlokát, az anyagon foltot hagyott az alapozója, újra a zöld jelzés kattogó hangját számolta, hét, nyolc, a fotocellás ajtó kinyílt, megyek, intett a főnökének, a panaszkönyv friss bejegyzésére meredt, de nem olvasta, megsárgultak a könyvben a lapok, olyan régi volt már, asszertív kommunikáció, hallotta az irodavezetőtől, asszertív kommunikáció, ismételte halkan, az asztalához ment, majd a helyére ült, a telefont kivette a fiókból, az utolsó bejövő hívás a kórházból érkezett, sokkolva hallgatta végig, hogy mi történt, igen, arra szokott futni, válaszolta, fogadja őszinte részvétem, mondta egy idegen férfihang, nem válaszolt neki, egy valószínűtlenül lila hajú nőt bámult az ügyféltérben, ahogy egyre türelmetlenebbül csattogott a jobb cipője talpával a burkolaton, tíz, tizenegy számolta, baleseti sebészet, doktor Szomolai, írta fel egy papírra, minek ilyenkor a kardigán, hallotta újra Balázs hangján, a balkáni gerlék egy életre választanak párt maguknak, jutott eszébe, majd a cetlit a telefonnal együtt a fiókba tette és a már előtte toporgó lila hajú nőre nézett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?