Visszatér a Digi Sportra a Premier League

<p>Egyéves szünet után Szlovákiában ismét a Digi Sporton lesznek láthatóak a labdarúgó Premier League-mérkőzések. Hétvégenként hat angol bajnokit közvetítenek élőben, ma (13.45) a Manchester United– Swansea találkozóval indul a futballdömping. A forduló további találkozóit felvételről sugározzák.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

„Bonyolult tárgyalások után csak a héten egyeztünk meg a Premier League közvetési jogait birtokló Slovak Sport TV vezetőivel, akik tavaly három évre vásárolták meg a jogokat, így csak röviddel a bajnoki rajt előtt dőlt el, hogy mi sugározzuk az angol élvonalbeli focimeccseket – közölte Marcel Šatanek, a Digi TV vezérigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón. – Dicséretet érdemelnek a munkatársaim, hogy rövid idő alatt modern stúdiót hoztak létre, és felkészültek a közvetítésekre, amelyek az eddigitől eltérően Csehországban is láthatók lesznek.”

Tegnaptól átalakultak a Digi Sport csatornái is. Az egyesen és a kettesen a Premier League viszi prímet, az élő közvetítések mellett magazinok is láthatók lesznek. Emellett olasz, francia és szlovák bajnoki mérkőzések szerepelnek a műsorban. A teniszkedvelők a Davis- és a Fed-kupán kívül az ősszel induló ázsiai Premier League küzdelmeit is figyelemmel kísérhetik. Mindkét csatorna Csehországban is fogható lesz.

A Digi Sport hármas és négyes csatornáján a labdarúgó Bajnokok Ligájáé a főszerep, játéknaponként legalább három találkozót sugároznak. Mivel a jogok csak Szlovákiára érvényesek, ezek az adások csak az ország területén foghatók. A BL-en kívül olasz, francia, és szlovák bajnoki futballmeccsek is láthatók lesznek. Újdonságnak számít, hogy a cseh hokiliga mérkőzéseit is élvezhetik a szurkolók. Az atlétika szerelmesei sem maradnak hoppon, figyelemmel követhetik a Gyémánt Liga küzdelmeit.

A Digi Sport 5 csak a Bajnokok Ligája keddi játéknapján fog sugározni, egy vagy két meccset.

„Csütörtökön ünnepeltük a Digi Sport megalakulásának negyedik évfordulóját, nagyon örülök, hogy ismét mi sugározzuk az angol élvonalbeli focimeccseket. Én vagyok az egyetlen olyan sportadó vezetője, amely a BL és a Premier League meccseit is közvetíti” – mondta lapunknak René Stern, a Digi Sport főszerkesztője.

Ha a Slovan bejut a BL-be, a Digi Sport fogja közvetíteni a pozsonyi csapat keddi találkozóit. Szerdán a választás joga a közszolgálati televízióé. „Már a playoff-meccseket is sugározzuk, tehát az augusztus 26-i Boriszov–Slovan találkozó nálunk lesz látható” – szögezte le René Stern, aki hozzátette, hogy havonta 120 óra élő közvetítéssel számolnak, ami 45 százalékkal több az eddigieknél.

Megtudtuk, hogy a „hagyományos” Digi TV előfizetői az öt csatornából az első hármat láthatják. A tavasszal indult új Digi TV kliensei (havonta 1,50 eurót fizetnek a kicserélt készülésékért) mind az öt adást figyelemmel kísérhetik.

A Premier League-mérkőzéseket hozzáértő riporterek közvetítik (közel fele-fele arányban szlovákok és csehek), így várhatóan lényegesen szakszerűbb kommentárokat hallhatunk, mint az elmúlt egy év során a Slovak Sport TV-n.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?