Halász éremért száll harcba, Vas meglepetést okozhat vasárnap

Halász Bence

A kalapácsvető Halász Bence éremért lép dobókörbe vasárnap a párizsi olimpia kilencedik napján, vasárnap.

A Dobó SE nehézatlétája a pénteki selejtezőből 76,90 méteres dobásával hatodikként kvalifikálta magát a legjobb tizenkettőt felvonultató döntőbe, de saját bevallása szerint is dobogós helyezéssel szeretné meglepni saját magát, ugyanis éppen vasárnap ünnepli 27. születésnapját. A tavalyi, budapesti vb bronz- és az idei Eb ezüstérmese már most felülmúlta tokiói szereplését, mivel három éve a selejtezőben búcsúzott.

Rajta kívül vasárnap nem szerepel más egyértelműen éremesélyes magyar sportoló a francia fővárosban, ugyanakkor Vas Blanka akár kellemes meglepetést is okozhat az országúti kerékpár női mezőnyversenyében. Az SD Worx-Protime bringása hegyikerékpárban – három évvel ezelőtti negyedik helye után – tizedik lett, de idén elsősorban az országúti viadalra összpontosított már csak azért is, mert a pálya saját bevallása szerint fekszik neki. A 22 éves versenyző országúton U23-as világbajnok, a felnőtteknél pedig 2021-ben negyedik volt a vb-n, ami jól mutatja, hogy ha jó napja van, akkor képes felvenni a versenyt a legjobbakkal is.

Magyar szempontból még a férfi kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzése tartogat izgalmakat, ugyanis ki-ki mérkőzést játszik a házigazda, címvédő és Európa-bajnok Franciaországgal. Chema Rodríguez szövetségi kapitány együttese kizárólag akkor jut a legjobb nyolc közé, ha bravúrral felülmúlja az esélyesebb riválist.

A már biztosan negyeddöntős női vízilabdázók is utolsó csoportmeccsükön ugranak medencébe Ausztrália legjobbjai ellen, míg Érdi Mária és Vadnai Jonatán újabb futamokkal folytatja szereplését az ILCA6 és ILCA7 marseille-i versenyeiben. Előbbi jelenleg a 24., utóbbi a 17. helyen áll. A medencés úszóversenyek utolsó napján akkor lesz magyar érdekelt, ha női 50 méter gyorson Senánszky Petra, férfi 1500 méter gyorson pedig Betlehem Dávid és Sárkány Zalán közül valaki sikerrel veszi a szombati selejtezőket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?