Verhetetlen otthon a DAC

<p>A DAC ebben az évben még nem kapott ki hazai pályán: a sorozat a zsolnaiak ellen sem szakadt meg, a sárga-kékek 2:2-es döntetlent játszottak a favorit ellen a Fortuna Liga 8. fordulójában.</p>

BŐD TITANILLA

Nagy iram, jó hangulat, négy gól. Kell-e több egy ideális bajnoki meccshez? „Nagyszerű volt az atmoszféra, sok gól esett, helyzetek is voltak. Ha még a füvet is kicsit lekaszálták volna, akkor már tényleg minden tökéletes lett volna” – mondta nevetve Adrián Guľa, a zsolnaiak vezetőedzője a lefújás után.

A dunaszerdahelyiek okos taktikát választottak az élen álló zsolnaiak ellen, védekező felfogásban léptek pályára, s bár Lukáš Čmelík (a vendégek legfiatalabb játékosa) hamar megszerezte a vezetést, egy védelmi hiba után Jurčo egyenlített.

„Először rosszul vettem át a labdát, de aztán hamarább eszméltem Jožo Piačeknél, és visszaszereztem. A kapussal szemben az utolsó pillanatig kivártam, és átemeltem” – írta le találatát a csatár, aki korábban Zsolnán is futballozott. „Sok barátom van Zsolnán, és szép pillanatokat éltem át ott, de ez is olyan mérkőzés volt számomra, mint a többi” – tette hozzá Jurčo, aki ősszel már három gólt szerzett a DAC színeiben.

A zsolnaiak a második félidőt is góllal kezdték, de ezúttal még hamarább jött a dunaszerdahelyi válasz, Kristo bődületes átlövéssel egyenlített.

Radványi Miklós, a sárga-kékek vezetőedzője elégedett volt az egy ponttal. „Nem lett volna célszerű, ha kinyitjuk a játékot a zsolnaiak ellen, Horváthot a bal oldalra tettem, Brašeň pedig a csatár mögött játszott, mert ott egy dinamikus játékosra volt szükségünk. Ma sokkal jobb volt az átmenet védekezésből támadásba, mint a korábbi meccseinken. Sablert azzal küldtem pályára, hogy rúgjon gólt, és döntse el a mérkőzést. Ez ugyan nem sikerült neki, de így is új színt vitt a játékba, Kwinhez és a fiatal Černákhoz hasonlóan. Hazai pályán minden meccsen nyerni akarunk, de most a döntetlennel elégedettek vagyunk” – nyilatkozta Radványi.

Dunaszerdahelyen utoljára tavaly novemberben a myjavai Spartak győzött, azóta 11 mérkőzésen őrzik hazai veretlenségüket a sárga-kékek. „Ilyen szurkolótábor előtt mindenki tiszta erőből hajt, és a maximumot nyújtja. Hazai pályán támadó szellemben akarunk futballozni, és ha gólokat rúgunk, akkor jó eséllyel nem fogunk kikapni” – mondta a dunaszerdahelyi szakvezető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?