Végzetes szívritmuszavar

Lisszabon. Természetes okokból halt meg Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott csatára a január 25-i bajnoki mérkőzést követően. Ezt a portugál legfőbb államügyészség közölte a toxikológiai vizsgálatok eredményére hivatkozva.

Vélhetően néhány, a szívműködésért felelős sejt rendellenessége vezethetett Fehér Miklós (középen) halálához– A vérben alkohol, drog, gyógyszer és szteroid nyomaira nem bukkantak a szakemberek – áll a hivatal közleményében. A szakemberek eleinte szívinfarktusra gyanakodtak, de nem tudtak egyértelműen állást foglalni. A boncolást követően került sor a szövettani elemzésekre. Portugál törvényszéki orvosszakértők már február elején úgy vélték, hogy veleszületett szívrendellenesség állhat Fehér halálának hátterében.

A Jornal de Noticias ezzel együtt azt írta: olyan kór okozta a játékos halálát, amit korábban egyetlen vizsgálat során sem észleltek. A lap értesülése szerint „mérsékelt szívmegnagyobbodásról” van szó, és a tragédiát semmilyen körülmények között nem lehetett megakadályozni. A futballista családja azonban nem fogadja el ezt a megállapítást.

„Fehér Miklós halála természetesen az orvostársadalmat is megrázta” – nyilatkozta dr. Keltai Mátyás kardiológus professzor, aki elmondta: hirtelen halál létezik, előfordulhat csecsemőkorban, fiatalkorban és felnőttkorban is. „A szívnagyobbodást sok minden előidézheti. Egy átlagembernek körülbelül akkora a szíve, mint a saját ökölbe szorított keze. A szívizomzat folyamatosan, percenként hetven, nyolcvan alkalommal összehúzódik. Több összehúzódáshoz több vér kell, tehát ahhoz, hogy egy edzésben lévő szív jól dolgozzon, rengeteg vért kell áteresszenek az erek. A profi sportolóknál kialakulhat bizonyos szívnagyobbodás, ezért nem csupán a szívizomzatnak kell többet és hatékonyabban dolgoznia, hanem az egész szervezetnek több vérre van szüksége. Tehát a szívhez tartozó koszorúerek mennyisége és vérszállító kapacitása is megnő. Ha ez nem így van, akkor betegség lép fel.” A professzor szerint Fehér Miklós egészségesen megnagyobbodott szívében talán volt egy olyan – vélhetően születési – rendellenesség, ami kóros ingerképződési problémát szült, és amiatt a szívében ritmuszavar keletkezett. „Létezik olyan betegség, ahol a szív jobb kamrájában izomsejtek helyett zsírsejtek fejlődnek ki, s ezek rendezetlenül közvetítik az ingereket a szívizomnak – ez vezet szívritmuszavarhoz. Időben végzett elektromos kezeléssel ez megszüntethető, de szörnyű volt látni, hogy ennél a szimpatikus fiatalembernél minden próbálkozás hasztalan volt.”

A 24 éves, 25-szörös válogatott játékos január 25-én, a Vitoria Guimaraes elleni bajnoki mérkőzés hosszabbításában esett össze a pályán, majd a kórházba szállítást követően meghalt. (mti, ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?