Ünnepelt a nagyerdei nagyérdemű

<p>Húszezer néző előtt avatott stadiont a Debrecen, matematikailag is eldőlt: kiesett az NB I-ből a Kaposvár.</p>

KISS TIBOR NOÉ

Húszezer néző előtt játszotta első hivatalos mérkőzését a Debreceni VSC a Nagyerdei Stadionban. Nagy volt az öröm, mind a lelátón, mind a kispadnál, Kondás Elemér nem véletlenül vágott le mourinhós sprintet Vadnai mindent eldöntő bombagólja után: a Debrecen 3:1-re megverte az Újpestet, vagyis egy újabb nagy lépést tett afelé, hogy megszerezze története hetedik bajnoki címét. Nem lenne rossz a tavalyi, kudarcot jelentő 6. hely után.

A „futballünnepet” csak az árnyékolta be Debrecenben, hogy az újpesti szurkolók a hazaiak második gólja után petárdázásba kezdtek. Nem késett az újpestiek válasza sem: a vendégdrukkerek legalább szurkoltak, míg a hazaiakat (akiknek a többsége a keményvonalasok szerint csak „divatdrukker”) hangosbeszélőn kellett biztatni az aktivitásra. Abban azért mindenki egyetértett, hogy egy futballmeccs más hangulatú húszezer néző előtt.

Győrben is szép a stadion, ott azonban alig lézengett valaki. Ez gyakori, bár ezúttal a zuhogó esőre is lehetett fogni az érdektelenséget. Az ETO nagy nehézségek árán győzte le 4:2-re a sorozatban a hetedik vereségét elszenvedő Budapest Honvédot. A Debrecen és a Győr között így továbbra is 3 pont a különbség a tabellán, két fordulóval a zárás előtt. A győriek esélye azonban egyre csökken. Azonos pontszám esetén ugyanis előbb a győzelmek száma mérvadó (a két együttes között a 30. fordulót követően csak úgy alakulhat ki azonos pontszám, ha a győzelmeik száma is megegyezik), a rangsorolásban ezt a jobb gólkülönbség követi. Márpedig ez a DVSC-nél jelenleg +34, az ETO-nál +16. Vagyis: a Debrecen gyakorlatilag bajnok, ha a hátralévő két meccse közül legalább egyet megnyer.

Adalék a győri találkozóhoz. A győriek hat idegenlégióssal kezdtek, ezúttal mégis a vendégek egyik külföldi játékosának szereplése keltett feltűnést. A hajrában szerepet kapott az az Abdoul Kader Keita, aki 2000 és 2012 között 72 alkalommal szerepelt az elefántcsontparti válogatottban, s akiért 2007-ben a Lyon 18 millió eurót adott a Lille csapatának. Keita azóta focizott a Galatasarayban, majd Katarban is. A 32 éves középpályás nagyjából negyedórát töltött a pályán, s néhány megoldásával igazolta, hogy rég nem láttunk nála jobb futballistát az NB I-ben.

Végül egy tényközlés: kiesett a Kaposvár. A csapat 2:0-ra kikapott a Videotontól, s tíz év után mondott búcsút az első osztálynak. „Hiába vagy szervezett, ha a labdával már nem tudsz mit kezdeni, nem tudsz játszani, mert ehhez hiányzik a tudás” – mondta a lefújás után Selymes Tibor edző, aki szerint a kiesés főleg azért következett be, mert játékosainak többsége csak féléves szerződést kötött a klubbal. „A keret nagy része úgy van vele, két mérkőzés után úgyis fogja a kis csomagját, és odébbáll” – zárta mondandóját a tréner. Szomorú.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?