Új bajnokot avatnak?

Pozsony. A naptári kikelet még odébb van, azonban a futballtavasz már holnap délután beköszönt. Milyen lesz? Ez a nagy kérdés. A klubvezetők bizakodnak, színvonalemelkedésről beszélnek, de ennek kevés a reális esélye, hiszen az anyagi gondokkal küszködő együttesek legjobbjaik eladásából tartják fenn magukat.

A Petržalka–Slovan rangadóval zárul a tavaszi nyitófordulóEugen Vojtišek felvételeA télen például Oravec, Klimpl, Zátek, Šuchančok, Ľalík mondott búcsút a Szuperligának, s igazolt külföldre. Várhatóan kiélezettebb lesz a küzdelem a bajnoki címért, mint korábban, elsősorban a zsolnaiak és a ligetiek fenik a fogukat az elsőségre, hiszen ez számukra történelmi sikert jelentene. Azonban az Intert, a legutóbbi két pontvadászat győztesét sem szabad előre leírni, annak ellenére, hogy alaposan meggyengült.

A listavezető zsolnaiak a válogatott mesterévé kinevezett Ladislav Jurkemik helyett az olomouci Leoš Kalvodát szerződtették. Az új edzővel folytatni szeretnék bravúros őszi szereplésüket. A Törökországból visszatért Barčíkkal és a drnovicei Sninskývel megerősödve képesek lehetnek a bravúrra. Az illetékesek szerint nem emelték fel az eredeti a 30 milliós költségvetést, s egyelőre titkolják, hogy mennyi prémiumot kapnának a játékosok az aranyéremért.

Fabio Nigro tanácsára két argentin focista került a ligetiekhez. Dušan Galis elégedett a második vonalból érkezett légiósokkal, kiváncsian várjuk, mire lesznek képesek. A 40 millió koronából gazdálkodó Artmediának nincsenek pénzügyi gondjai, s ha az erős kerettel rendelkező csapat hozza formáját révbe érhet. A címvédő Inter vezérkara tanult Németh Szilárd esetéből, igyekeztek túladni azokon a labdarúgókon, akiknek nyáron lejár a megállapodásuk. Az új szerzemények nem tartoznak a neves futballisták közé. Úgy tűnik lezárult egy dicső korszak a klub életében

Rózsahegyen alaposan megérezték a főszponzor távozását, Mikuláš komanický edző mellett nyolc játékos vette a kalapját. Nehéz dolga lesz a legutóbb Rimaszombatban tevékenyedő Vladimír Rusnáknak. Púchovban nem történtek lényeges változások, az összeszokott együttes ott lehet az élmezőnyben. A trencséniek előreláthatólag a középmezőnyben tanyáznak majd.

Egyértelműen kudarcnak számít, hogy Ján Švehlík személyében az immár negyedik edzőt fogyasztó Slovan (nyártól a jelenleg Ostraván munkálkodó Jozef Jarabinský veszi át az irányítást) csupán hetedikként kezdi a második felvonást. A jelek szerint a kiesés elkerülésért az eperjesi, a kassai és dubnicai gárda vív majd ádáz csatát. Fellélegeztek a Tatran háza táján, hogy végre sikerült eladniuk a Slovannak Šestákot, az érte kapott öszszegből rendezték a játékosok tartozását. Óriási gondokkal küszködnek Kassán, sokáig kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulnak-e tavaszi bajnokságban. Szerencsére nem lett igazuk a kárörvendőek, s a szebb napokat látott együttes ott lesz a rajtnál. Igaz, eléggé silánynak látszó játékoskerettel. Ilyen előzmények után hatalmas sikernek számítana a bennmaradás kivívása. Reméljük, az olasz Gianni Borriero távozása után hamarosan konszolidálódik a helyzet. Az újonc Dubnica sem adta fel, a vezetők bíznak benne, hogy a következő idényben is a legjobbak között szerepelnek.

Jó hír a szurkolók számára, hogy az őszi nagyböjt után – egyetlen meccset sem közvetített a televízió – valószínűleg március közepétől ismét megjelennek a képernyőn a szuperligás találkozók, az STV és a JOJ TV közvetíti majd a pénteki összecsapásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?