Tíz magyar arany az első ázsiai olimpián

1964-ben először rendezte ázsiai ország a nyári olimpiát. Japán csodás létesítmények- kel várta a versenyzőket, akik 93 országból érkeztek.

1964-ben először rendezte ázsiai ország a nyári olimpiát. Japán csodás létesítmények- kel várta a versenyzőket, akik 93 országból érkeztek. A ma- gyar sport – főleg a vívóknak köszönhetően – visszasze- rezte helyét a nemzetközi élvonalban 10 arannyal.

Tokió már egyszer majdnem rendezett olimpiát, de a császár parancsára lemondtak a jogról a Kínával kezdett háború miatt, aztán az 1940-es olimpia amúgy is elmaradt. 1959-ben Tokió Detroitot, Bécset és Brüsszelt előzte meg, a japánok pedig ki akartak tenni magukért: szép új sportlétesítményeket emeltek, és modernizálták az infrastruktúrát is. Három történet Tokióból.

Presztízskérdés

A japánok számára az olimpia sikere presztízskérdés volt, hihetetlen összeget (kb. 7,6 milliárd német márkát) költöttek arra, hogy a főváros új létesítményei tökéletesen illeszkedjenek a metropolisz képébe. Precizitásukra jellemző, hogy az 1960-as római olimpiára 140 megfigyelőt küldtek tapasztalatszerzés céljából. A titáni erőfeszítések nem maradtak eredmény nélkül: a versenyhelyszínek még a NOB kritikus elnökének, Avery Brundage-nak elismerését is elnyerték. A televízió fejlődésének köszönhetően a játékokat már csaknem az egész világ követhette, bár a helyszínen is hatmillió belépőt adtak el.

Az olimpiai lángot ezúttal nem egy sportoló gyújtotta meg , hanem Szaki Josinori, aki Hirosima közelében született 1945. augusztus 6-án, abban az órában, amikor a városra atombombát dobtak. A japán rendezők ezzel a béke megőrzésének fontosságára akartak figyelmeztetni. Gesztusukat némileg beárnyékolta, hogy Hruscsov épp az olimpia idejére időzítette a világ első föld alatti nukleáris kísérletét, valamint, hogy a faji megkülönböztető rendszer miatt a dél-afrikaiak nem vehettek részt a játékokon.

Mindezek ellenére 93 ország 5151 versenyzője vetélkedett 163 versenyszámban és a hazai sportolók is remekeltek: Japán 16 aranyat szerzett.

Az ellopott zászló

Egy roppant kellemetlen incidens szakította félbe a 27 éves ausztrál Dawn Fraser karrierjét. Az évszázad legjobb úszónőjének választott sportoló 1956 és 1964 között 4 aranyat és négy ezüstöt szerzett az olimpiákon, s mindig ő nyerte a klasszikus 100 méteres gyorsúszást. Tokióban is győzött, de ezt követően a nemzetközi szövetség tíz évre eltiltotta. S hogy miért? Győzelme után emelkedett állapotban úgy döntött, hogy magával visz egy szuvenírt Tokióból, egy zászlót. Ezzel eddig nem is lett volna probléma, csakhogy Fraser a császári palota kertjéből hozott el egy lobogót, ebből pedig óriási botrány kerekedett. Letartóztatták és eltiltották, így Mexikóban már nem tudta folytatni a sorozatát.

Süllyedő oroszok

A magyar sport ismét világhírt szerzett Tokióban: a 10 arany, 7 ezüst és 5 bronz az összesített éremtáblázat hatodik helyezését jelentette. Aranyat szerzett Hammerl László sportlövészetben, Kozma István és Polyák Imre birkózók, Pézsa Tibor és Rejtő Ildikó vívók, Török Ferenc öttusázó, a női tőrvívó csapt, a férfi párbajtőrvívó-csapat, a futballisták (akik a döntőben a csehszlovákokat verték 2:1-re, és öt meccsen összesen 22 gólt rúgtak) és a férfi vízilabdacsapat.

Ez utóbbiak sikerét örökítette meg az utókor számára Szepesi György közvetítése: egy ország várta feszült csendben, mi lesz a labda sorsa, miután elhangzott Szepesi szájából a „lőj, Dömötör, lőj!“ csatakiáltás a magyar–szovjet meccs utolsó percében.

Azóta már tudjuk, hogy Magyarország legyőzte a Szovjetuniót, és hogy Dömötör nem lőtt, hanem ejtett. De mire várt olyan sokáig? „Hát arra, hogy elsüllyedjenek az oroszok. Rusoránnal megúsztunk, ő vitte fel a labdát, s amikor nekem passzolt, kétségtelen, hogy gólhelyzetben voltam, de nemcsak a kapus, hanem az egyik bekk is ott tornyosult előttem. Nem lehetett ész nélkül bombázni, ezért csináltam három lövőcselt, majd ejtettem a hosszú sarok felé. Nekem is örökkévalóságnak tűnt, amíg a hálóba jutott a labda” – emlékezett a MOB honlapján a vízilabdázó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?