London. Igazi sztárparádét ígér a férfi teniszezők veterán-világbajnokságaként is aposztrofálható, keddtől vasárnapig sorra kerülő londoni viadal. Nem csak örömjáték folyik majd a pályán, a szenior körverseny döntőjének győztese 100 ezer dollárral lesz gazdagabb.
Teniszgála Londonban
London. Igazi sztárparádét ígér a férfi teniszezők veterán-világbajnokságaként is aposztrofálható, keddtől vasárnapig sorra kerülő londoni viadal. Nem csak örömjáték folyik majd a pályán, a szenior körverseny döntőjének győztese 100 ezer dollárral lesz gazdagabb. A 12 fős mezőnyből négy egykori klasszis – az amerikai Jim Courier, az osztrák Thomas Muster, a spanyol Sergi Bruguera és a holland Richard Krajicek – jutott kiemelt státuszba, hozzájuk egyformán két-két riválist sorsolnak majd a csoportmérkőzésekhez. A Royal Albert Hallban sorra kerülő nosztalgiatornán minden trióból két játékos jut a negyeddöntőbe, ahonnan már kieséses rendszerben folytatódik a verseny. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.