Szórád Csaba játékosedző Nagymegyeren

Nagymegyer. Játékosedzőként Szórád Csaba ül a nagymegyeriek kispadjára.Ősszel menet közben változásra került sor a nyugat-szlovákiai TIPOS III. fociligában játszó termálosoknál.

Nagymegyer. Játékosedzőként Szórád Csaba ül a nagymegyeriek kispadjára.

Ősszel menet közben változásra került sor a nyugat-szlovákiai TIPOS III. fociligában játszó termálosoknál. A kudarcok idején lemondott Gőgh Árpád helyébe asszisztense, Varga Károly került, aki a hajrában vezette csatába a zöld-fehéreket. A nevezett azonban még a kapusposzton is csatasorba állt, ezzel is segítve az együttest. A csallóköziek klubvezetése már a kényszer szülte edzőváltáskor nyomatékosította, hogy a tavaszi idényre való felkészülést már új szakmai stábbal kezdi el a 21 ponttal a tabella 15. lépcsőfokán telelő együttes.

„Ami azt illeti, szerintem minimum három, jobb esetben hat ponttal többet is szerezhettünk volna. Nem lehetünk elégedettek alakulatunk eredményességével, de néhány játékosunk sem teljesítette az elvárásokat. A tények ismeretében változtatunk a jutalmazás filozófiáján, posztokra igazolunk, fiatalításba kezdünk. A télen nagy mozgásra van kilátás nálunk. Elköszönünk azoktól, akik képességeik alapján többre hivatottak, de mélyen a formájuk alatt teljesítettek. Hazai és környékbeli tehetségeknek kínálunk bizonyítási lehetőséget. Tizenkilenc fős kerettel vágunk neki a tavasznak. Mindenképpen a minőségre összpontosítunk – ecsetelte a klubvezetés elképzeléseit Bobkovič Iván klubelnök, aki a szakmai stábban bekövetkezett változásokról is beszámolt lapunknak. – Megállapodtunk a listavezető komáromi KFC meghatározó egyéniségével, Szórád Csabával, aki a tavaszi folytatásban játékosedzőként irányítja kollektívánkat. Hozzá hasonlóan komáromi az egyik asszisztense, Vladimír Macek. A hazai Varga Károly segédedzőként kamatoztatja tapasztalatait, de szükség esetén még ő is játékba avatkozik. A távozókat és a kiszemelt futballistákat még nem nevesítem. A dolgok jelenlegi állása szerint öten távoznak, hárman érkeznek. Azon leszünk, hogy a téli alapozás nyitányáig, január 9-ig rendezzük sorainkat” – nyilatkozta a tisztségviselő.

A jelek szerint a II. liga nyugati csoportjában éllovas szakolcaiak a nagymegyeriekre vetették ki a hálójukat. „A rutinos Szőcs Lászlót az idény közben szerezték meg tőlünk. A téli holt idény kezdetén pedig a fiatal csatárt, Mészáros Ádámot hívták próbajátékra az erdőhátiak” – számolt be a történtekről Bobkovič Iván.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?