Szomorú volt a jubileum

Budapest. Az egykori tatabányai játékos, Szabó György után szombaton Illés Béla, az MTK kiválósága is átélte a pályán az ötszázadik bajnokiját. A 36 éves labdarúgó a Vasas elleni mérkőzés második félidejének elején került pályára.

Budapest. Az egykori tatabányai játékos, Szabó György után szombaton Illés Béla, az MTK kiválósága is átélte a pályán az ötszázadik bajnokiját. A 36 éves labdarúgó a Vasas elleni mérkőzés második félidejének elején került pályára. Garami József edző csapata újabb egyenlítése érdekében meghúzta azt, amit minden vendégszurkoló nagyon várt: beállította Illést, aki ezzel, már végérvényesen tagja lett az ötszázasok roppant szűk körű klubjának. Az MTK hívei és persze a jubiláns számára alighanem akkor lett volna igazán varázslatos a hideg szombat este, ha éppen legnagyobb kedvencük révén sikerül az egyenlítés, ám erre még csak lehetőség sem kínálkozott. A Vasas sokáig ellentmondást nem tűrve futballozott, csírájában elfojtotta a vendégek összes próbálkozását, uralta a játékot, és ha a támadók csak egy kicsit ügyesebbek, már korán végképp eldönthették volna a mérkőzést. Illés Béla jubileuma saját maga és az MTK számára is szomorúra sikeredett, hiszen az ünnepelt alighanem a korábbi 499 mérkőzés mindegyikén jobb teljesítményt nyújtott, ráadásul a sikerre éhesebb Vasas teljesen megérdemelten győzte le a vendégeket.

Illés klubja nem tervezett ünnepséget a bajnokira, a Vasas szurkolói viszont szép gesztusként egy ajándékcsomaggal és egy 500-as számozású mezzel kedveskedtek az ellenfél élő legendájának. (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?