A cseh főváros rendkívül közel áll Kálovics Anikóhoz.
Szeret Prágában versenyezni
Milyen érzés egy új helyen nekivágni a 21 097,5 m hosszú távnak?
A rajt előtt természetesen egy kicsit izgultam. Amikor pedig eldördült a rajtpisztoly, nagyon meglepett, hogy a három kenyai lány mennyire rákapcsolt. Már a negyedik(!) km után csaknem egy perccel volt jobb az élen futó részideje, mint a pályacsúcs... De nem dőltem be az afrikaiak hihetetlen iramának, tudtam, hogy a célig ezt nem lehet bírni.... ĺgy is lett.
A 17. km után már csak egy kenyai versenyzőnő volt előtte, Catherine Kirui...
Sajnos, őt már nem sikerült megelőznöm, a 19. km-en nagyon fáradt voltam. A második helyezésemmel viszont elégedett vagyok.
A szervezőbizottság tagjai nagyon szeretnék, ha az idén, május 23-án indulna Prágában a nagyszabásúnak ígérkező, hagyományos maratoni versenyen is...
Valóban, többen igyekeztek erre rábeszélni. Mindannyiuknak azt válaszoltam, hogy az idén a fő célom az athéni olimpia, ahol 10 000 m-en és valószínű az 5000 m-en is indulok majd. Ebbe pedig egy maraton, ráadásul az olimpia előtt, nem fér bele. Jövőre viszont szívesen rajthoz állok a prágai maratonin, csakúgy, mint az idén szeptemberben a Mattoni Grand Prix 5 km-es távján. Nagyon szeretek itt versenyezni. A résztvevőkről való gondoskodás igazán elsőrangú. A mostani félmaraton előtt alkalmam volt hosszabban elbeszélgetni Carlo Capalbóval, a prágai maraton megalapítójával és a szervezőbizottság elnökével. Remek ember. Szívvel-lélekkel végzi munkáját, és ez a versenyeken meg is látszik.
Évek óta a futásával tűnik ki. Mely sportágak állnak még közel önhöz?
Több is van: kedvelem a triatlont, amelyet már ki is próbáltam. Nagyon szeretek táncolni, és vonz a fitnesz is. Amíg viszont versenyszerűen futok, érthetően ez áll az első helyen.
U. i. Kálovics Anikó vasárnap Budapesten folytatta az eredményes versenyzést, s a női me-zőnyben lett első a 12 km-es 19. Matáv Vivicitá városvédő futáson. Ideje: 39:12 perc.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.