Szenvedés a Ligetben

Vladimír Pončák (balra) és Peter Jurčo csatázik a labdáért az Inter-Ružomberok (2:3) mérkőzésenTASR-felvételHanem könyörtelen küzdelemmel, odavágással, fellökéssel, felrúgással, lebirkózással. Csak természetes, hogy mindez taccsvonalon kívülre száműzte az igazi labdarúgást, amely a játékért van. Persze, ha az ember eme tekintetben nem vár sokat egy mérkőzéstől, nem is csalódhat nagyot. ĺgy voltunk a pozsonyi kis rangadóval is, és eszünkbe jutott napjaink futballja, ahol csupán lélegzetvételnyi a szabadság, rögtön ott terem az illúzió- és akcióromboló realitás: a túlzott agresszivitás, a nyers és romboló erő.

Mindkét csapat tagjai túlmotiváltan futballoztak, elsősorban a hazaiak, akik nagy-nagy önbizalommal és talán egy kicsit öntelten léptek pályára, a győzelmen kívül más eredményt el sem tudtak képzelni. A tőlük megszokott rohanós, egészpályás letámadás közben találtak egy gólt, akkor, amikor már ember-előnyben leledzettek (a cseh bíró joggal állította ki szándékos könyöklésért a jugoszláv Mojicsot, csak azt nem értjük, miért aztán mutatta fel a piros lapot, miután konzultált a partjelzővel, hiszen 10 méterre állt az esettől), de ahelyett, hogy tovább hajtották volna meggyengült ellenfelüket, szinte leálltak, többnyire hátrafelé, oldalra kezdtek játszani, kisebb-nagyobb szabálytalanságokban élték ki magukat. Még így is feltehették volna az i betűre a pontot, de Kinder „feltette” a kapufára a 11-est. Büntető volt? Megadta a bíró. Miroslav Svodoba, a Slovan edzője: „Ha már így cselekedett, szerintem helytelenül, akkor a másik oldalon, Meszároš elakasztásáért is 11-est kellett volna ítélnie. A Szuperligában közreműködött cseh bírók közül Puček volt a leggyengébb, jobbra is, balra is hibázott, de szinte minden vitás helyzetben bennünket sújtott.”

Kemény szavak (Dušan Galis edző a bíróról): Puček sok hibát vétett, igyekezett határozott lenni olyan esetekben is, amikor ítélt, és olyankor is, amikor elfelejtett sípolni. Például, amikor a kiugró Ujlakyt elakasztották a 16-os előtt, ő akkor is határozottan nemet mondott. Igen, mert ha sípol, a vétkesnek sárga lapot kellett volna adnia, s a szabadrúgás nagyon közel volt a tizenhatoshoz; a meccs pedig 0:0-ra állt.

A kihagyott 11-es után egyre több volt az adok-kapok, a taktikai fault, a szemrebbenés nélküli kíméletlen belemenés. Aztán Puček határozottan kiállította a második sárga után Debnárt és Horkýt. Szerintünk határozottan későn, korábban nem mert újabb sárgát adni a két vétkesnek, pedig rászolgáltak volna. De hát a bíró valószínűleg határozottan mérlegelt; akkor még csak valahol a 70. perc tájékán zajlott a mérkőzés.

Egyszóval a cseh játékvezető csődöt mondott, rosszul ítélte meg a helyzeteket az ideges légkörű összecsapáson. Csődöt mondott Debnár és Horký is, fegyelmezetlenségükkel megfosztották csapatukat a győzelemtől. De ők már ilyenek, a férfias játék leple alatt könyörtelenül felrúgják, ellökik, a földbe dolgozzák ellenfelüket. Most ráfizettek. Különben csődöt mondott a két csapat is, keveset mutatott az igazi futballból. Hogy drámai és izgalmas volt az összecsapás? Igen, de ez nem kárpótolta a nézőket az elmaradt színvonalért. Az együttesek gusztustalan küzdelemmé degradálták a labdarúgást. A játékot. Ments meg Uram minket az olyan futballtól, ahol a túlzott emóció, az agresszivitás, a kíméletlenség a domináns futballelem!