Storcz tíz magyar érmet vár, Szlovákia számára egy érem bónusz volna

ÖSSZEÁLLÍTÁSMoszkva. A kajakosoknál 16 férfi és 10 nő, a kenusoknál pedig 12 férfi és két nő képviseli a magyar színeket a ma kezdődő moszkvai kajak-kenu-világbajnokságon.

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Moszkva. A kajakosoknál 16 férfi és 10 nő, a kenusoknál pedig 12 férfi és két nő képviseli a magyar színeket a ma kezdődő moszkvai kajak-kenu-világbajnokságon. Storcz Botond vezetőedző – immár hagyományosan – tíz érmet vár a negyven fős magyar küldöttségtől.

Szlovákiát 15 versenyző képviseli, három kenus és 12 kajakos, köztük Gelle Péter, Vlček Erik, Tarr György, Jakubík Gábor és Demin Viktor.

A júliusi eleji, brandenburgi Európa-bajnokságon nyolc arany- és öt ezüst-, az egy héttel később, Szegeden lebonyolított U23-as vb-n pedig tíz arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, és Storcz szerint az év csúcseseményén sem vall majd szégyent a válogatott.

„Nagyszerűen alakult eddig ez a szezon, a vb-ig vezető utunk látványos sikerekkel van kikövezve – fogalmazott a szakvezető. – Bár ezek a számok, ahogyan a tavalyi, duisburgi vb tizenhét érme is, kiugró teljesítményekről tanúskodnak, a lehetőség Moszkvában is adott a jó szereplésre. Lehet nagyot álmodni, mert csapatunk képes megvalósítani ezeket az álmokat, ám én úgy érzem, az esélylatolgatást illetően maradjunk a realitások talaján. Vagyis ismét azt mondom, tíz érem megszerzése esetén már jól teljesít a magyar válogatott.”

A szakember a szakágankénti esélyekről azt mondta, ismét a női kajakosok és kenusok járhatnak az élen az éremszerzésben, bár nehéz lesz a brandenburgi kontinensviadal eredményét megismételni, ott ugyanis mind a négy női kajakos olimpiai számban magyar siker született.

„Férfi kenuban tavaly két olimpiai számban nyertünk aranyérmet, és versenyzőink, a Vasbányai Henrik, Mike Róbert páros, valamint Vajda Attila képes lehet a címvédésre. Férfi kajakban volt hiányérzetünk Brandenburgban, hiszen érem nélkül maradtunk, igaz, a válogatott tagjai nem a megszokott számaikban rajtoltak. Most azonban itt lesz Dombvári Bence, Dudás Miklós és az olimpiai ezüstérmes férfi csapathajó is, így reményeim szerint ez a szakág sem marad érem nélkül” – mondta Storcz Botond.

A szlovák küldöttség titkon szintén érmet szeretne szerezni Moszkvában, ahol először rendeznek felnőtt világbajnokságot. Egy éve Duisburgban nem állhattak dobogóra a szlovákiai versenyzők, ám az Európa-bajnokságon a Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor, Demin Viktor összeállítású kajaknégyes a kiváló második helyen végzett, a Vlček–Tarr kajakkettes pedig bronzérmes lett. „Duisburgban sikeresek voltunk, de hiányzott az érem. Remélem, most jó lesz a formaidőzítés, és egy érmet szerzünk. A döntős helyezéseknek is örülni fogunk, de a B döntő számunkra nem siker. Az érem kellemes bónusz volna, de nem feledkezhetünk meg a konkurenciáról sem” – mondta Filip Petrla, a szlovák szövetség sportigazgatója.

A „fiatal kajaknégyes” egy éve Duisburgban az egység első felnőtt versenyén a hetedik helyen végzett. „Az idei Eb-n nagyjából ugyanazok a hajók voltak, az ausztrálok kivételével, s ott másodikok lettünk – nyilatkozta Demin Viktor, a négyes utolsó embere. – Ez azt jelenti, hogy valószínűleg fejlődtünk. Ezt azonban Moszkvában is bizonyítanunk kell. A mi számunkban akkora a konkurencia, hogy lehetünk másodikok, de akár nyolcadikok is…” (MTI, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?