SPORTHĺRADÓ

Aranyéremért mérkőzhet a 75 kg-os magyar Balzsay Károly az oroszországi Permben zajló ökölvívó Eb-n, miután az elődöntő első menetében feladásra késztette a francia Diambangot. A vasárnapi fináléban az ukrán Maskin lesz az ellenfele.

Aranyéremért mérkőzhet a 75 kg-os magyar Balzsay Károly az oroszországi Permben zajló ökölvívó Eb-n, miután az elődöntő első menetében feladásra késztette a francia Diambangot. A vasárnapi fináléban az ukrán Maskin lesz az ellenfele. A szlovák Rudolf Dydi (48 kg) vereséget szenvedett a hazai Kazakovtól, s bronzérmes lett.

Elkészítették a Borsodi Liga nyitófordulójának sorsolását, eszerint július 27-én a következő meccsekkel kezdődik a 2002/2003-as bajnokság: MTK–Videoton, Dunaferr–Újpest, Sopron-Debrecen, Békéscsaba–Győr, Kispest–ZTE, Siófok–FTC.

Két remek idővel jutott előfutamából a döntőbe a komáromi kajak négyes a szegedi Eb-n. A Maty-éri pályán a Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača összetételű szlovák egység ezren 2:51,175, ötszázon 1:20,153 perces idővel győzött. A 18 magyar hajó közül 13 már biztos döntős, vagyis a várt papírforma érvényesült.

Az amerikai Armstrong nyerte a Tour de France kerékpáros körverseny tegnapi szakaszát, és ezzel átvette az összetettben a vezetést; Bodrogi László a 64. lett, összetettben a 48. helyen áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?