Spartát vegyenek!

Prága. Eladó a leghíresebb és legnépszerűbb cseh labdarúgóklub, a Sparta Praha – erősítette meg kedden a Prágában már hetek óta keringő híreket Vlastimil Košťál, a fővárosi egyesület elnöke.

Eladó a Sparta, amely nem tűnik rossz portékának. A BL-ben a nyolcaddöntőig jutottak a prágaiak, ahol kiegyenlített küzdelemben maradtak alul az AC Milannal szemben. „Eddig öt ajánlatot kaptunk, ebből kettő hazai, egy-egy kelet-európai és thaiföldi, egy pedig egy nemzetközi vállalkozói csoporttól érkezett” – mondta Košťál, aki azt is elárulta, hogy a klubvezetés egymilliárd koronában határozta meg a „kikiáltási árat”. A sajtó úgy tudja, hogy a két országon belüli érdeklődő a PPF és a Sekyra Group pénzügyi csoportok. A PPF jelenleg a legerősebb és legbefolyásosabb cseh pénzügyi-befektetési csoport, amely tavaly megvette a Nova kereskedelmi televíziót is.

A Sparta iránt érdeklődő thaiföldi pénzügyi érdekeltség mögött állítólag maga Thakszin Sinavatra kormányfő áll, s emberei március közepén már tárgyaltak is a vezetőkkel. „Az ázsiaiak jó befektetésnek tartják a klubot, hiszen a csapatnak európai rangja van, s Csehország, mint az Európai Unió leendő tagja, jó alapot nyújt a thaiföldiek terjeszkedéséhez” – írta a Mladá fronta Dnes című prágai lap, amely interjút közölt Jaroslav Vacekkel, a Cseh és Morva Labdarúgó Szövetség alelnökével is, aki Londonban találkozott a thaiföldi pénzügyi csoport képviselőivel. „Érdeklődésük komolynak tekinthető, hiszen még Prágában is jártak, hogy a klubelnökkel vitassák meg a klub megvételének feltételeit. Több európai klubnak is tettek korábban ajánlatot, és az övék például a legnagyobb ázsiai sörgyár is – nyilatkozta Vacek.– Harminc millió euróért a Sparta tulajdonosai lehetnek, míg ugyanezért az összegért nem kapnák meg a Liverpool részvényeinek felét sem.”

A thaiföldi pénzügyi csoport hátterében Thakszin Sinavatra áll, aki 2001 óta Thaiföld kormányfője, és közismerten nagy futballrajongó. Emellett persze nem mellékes szempont az sem, hogy vagyonát mintegy 160 milliárd koronányira becsülik. A médiamogul tavaly ősszel az angol Premier League-ben szereplő Fulhamet szerette volna megvenni, majd a Liverpoolnál és a torinói Juventusnál próbálkozott. Sinavatra ellen, aki vagyonát állítólag korrupciógyanús ügyletek révén szerezte, néhány éve merényletet követtek el: repülőgépe azonban korábban felrobbant, mint ahogy Sinavatra beszállt volna.

A Sparta részvényeinek 95 százaléka jelenleg Axel Diekmann német kiadó kezében van, míg a klubelnök három százalék tulajdonosa. Az együttes az idén viszonylag gyengén szerepel a cseh bajnokságban, jelenleg csak a negyedik helyen áll. A Mladá fronta Dnes értesülései szerint néhány héten belül, de legkésőbb nyárig eldől, ki lesz a patinás prágai futballklub új tulajdonosa. (mf, kj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?