Pozsony. A szlovák válogatottból való egyéves, feltételes kizárás és komoly pénzbüntetés – így reagált a Szlovák Teniszszövetség végrehajtó bizottsága Martin Kližan és Lukáš Lacko válogatotthoz való hozzáállására.
Sokezres büntetés Kližannak és Lackónak
Pozsony. A szlovák válogatottból való egyéves, feltételes kizárás és komoly pénzbüntetés – így reagált a Szlovák Teniszszövetség végrehajtó bizottsága Martin Kližan és Lukáš Lacko válogatotthoz való hozzáállására. A két teniszező egyaránt sérülésre hivatkozva mondta le a bő egy héttel ezelőtti, ausztrálok elleni Davis-kupa-meccsen való szereplést, amelyen a szlovákok 3:0-ra kikaptak a Világcsoportba jutásért. A playoff-meccs után egy nappal viszont mindkét teniszező pályára lépett, Kližan Metzben, Lacko pedig Izmirben. A szövetség ezért Miloslav Mečíř szövetségi kapitány javaslatára a feltételes eltiltás mellett Kližant 20 ezer, Lackót pedig 10 ezer euróra büntette, a szövetséggel kötött szerződésük megszegése miatt (Kližannál ismételt esetben).
„Meglepett a dolog. A hiányzásomat a szövetség, konkrétan Mečíř jóváhagyta. Ismerte a valódi okokat. Bízom benne azonban, hogy házon belül elintézzük az ügyet, nem szeretnék a médián keresztül üzengetni, ez árthatna a szövetségnek” – reagált a döntésre Lacko.
A szlovák férfi-teniszválogatott legközelebb jövő februárban lép pályára a Davis-kupában. Az euro-afrikai zóna 2. fordulójának Magyarország elleni mérkőzését a két fél egyezsége alapján előrehozták a hivatalos kiírás szerinti áprilisi időpontról. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.