Serie A - Csúcsrangadó Rómában és Torinóban

Juventus
Róma |

Két csúcsrangadóval kezdődik meg szombaton az olasz labdarúgó Serie A 7. fordulója, melyben előbb a két római együttes csap össze egymással, majd a címvédő és listavezető Juventus fogadja a második Napolit.

 

Az elmúlt szezonban is a nápolyiak voltak a Juve első számú kihívói, s az első hat forduló alapján a mostani kiírásban sem lesz ez másként. Az eddig százszázalékos hazaiak előnye három pont közvetlen riválisukkal szemben, akik számára nagyon fontos lenne, hogy ne kapjanak ki szombat este az Allianz Stadionban.

A formák alapján is kiváló meccsre van kilátás, a torinóiak ugyanis még pontot sem veszítettek, míg Carlo Ancelotti tanítványai a harmadik körben elszenvedett váratlan vereségük óta a Fiorentinát, a Torinót és a Parmát is legyőzték.

A két csapat a legutóbbi szezonban idegenben tudott nyerni: a Juve tavaly decemberben, míg a Napoli április végén győzött 1-0-ra vendégként.

A római derbin elsősorban a pályaválasztó AS Romát nyomaszthatja a győzelmi kényszer, az előző szezonban bronzérmes Farkasok ugyanis a Frosinone szerdai kiütését megelőzően sorozatban négy meccsen nem tudtak nyerni, így pedig jelenleg a Juventustól tíz ponttal elmaradva csak a tizedikek a tabellán. A Lazio ősi riválisával ellentétben kitűnő formában van, az első két fordulóban a Napolitól, majd a Juventustól elszenvedett vereségek óta mind a négy meccsét megnyerte, s 12 pontjával a negyedik a tabellán.

A szombati lesz a két gárda 171. egymás elleni hivatalos összecsapása. Az örökmérleg a bordó-sárgáknak kedvez: 61 döntetlen mellett 64 győzelmet arattak, míg a Lazio 45-öt. Legutóbb, áprilisban 0-0-lal zártak a felek.

A bajnokság egyetlen magyar játékosa, Nagy Ádám csapatával, a Bolognával vasárnap délben az Udinesét fogadja.

 

Érdekes

Serie A, 7. forduló:

szombat:
   
AS Roma-Lazio 15.00
Juventus-Napoli 18.00
Internazionale-Cagliari 20.30

vasárnap:
   
Bologna-Udinese 12.30
Chievo-Torino 15.00
Fiorentina-Atalanta 15.00
Frosinone-Genoa 15.00
Parma-Empoli 18.00
Sassuolo-Milan 20.30

hétfő:
   
Sampdoria-SPAL 20.30

 

Érdekes

A tabella:

 1. Juventus        6  13- 4  18 pont
 2. Napoli          6  12- 7  15
 3. Sassuolo        6  14- 8  13
 4. Lazio           6   9- 6  12
 5. Fiorentina      6  12- 5  10
 6. Internazioanle  6   8- 5  10
 7. Genoa           5   9-10   9
 8. Spal            6   4- 6   9
 9. Sampdoria       6   9- 3   8
10. AS Roma         6  11- 9   8
11. Udinese         6   7- 6   8
12. Parma           6   6- 8   7
13. Atalanta        6   9- 8   6
14. AC Milan        5   8- 8   6
15. Torino          6   5- 7   6
16. Cagliari        6   4- 7   6
17. Empoli          6   5- 7   5
18. Bologna         6   2- 7   4
19. Frosinone       6   0-16   1
20. Chievo          6   5-15  -1

A genovai hídomlás miatt az első fordulóból elhalasztott AC Milan-Genoa találkozót október 31-én pótolják.
A Chievótól 3 pontot levontak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?