London. A labdarúgás független szabályalkotó testülete (IFAB) úgy döntött, hogy július 1-jétől eltörli az aranygólt és az ezüstgólt, s visszatér a régi rendszerhez. A változás azonban még nem érinti a június 12. és július 4. között sorra kerülő portugáliai Európa-bajnokságot, amelyen az ezüstgól-szabály lesz érvényben.
Se arany-, se ezüstgól
London. A labdarúgás független szabályalkotó testülete (IFAB) úgy döntött, hogy július 1-jétől eltörli az aranygólt és az ezüstgólt, s visszatér a régi rendszerhez. A változás azonban még nem érinti a június 12. és július 4. között sorra kerülő portugáliai Európa-bajnokságot, amelyen az ezüstgól-szabály lesz érvényben. Hivatalosan július 1-jétől – a korábbi hagyományoknak megfelelően – döntetlen után következik a kétszer 15 perces hosszabbítás, majd, ha szükséges, a 11-es párbaj. Eddig a rendes játékidő után az arany- vagy az ezüstgól döntött.
Az IFAB arról is határozott, hogy barátságos mérkőzéseken csak hat játékost lehet cserélni. Egyúttal elutasította azt a javaslatot, amely a félidei szünet 15-ről 20 percesre hosszabbítását célozta. Kimondta, hogy a jövőben sárga lapos figyelmeztetés jár annak a játékosnak, aki gólörömében leveszi a mezét. Az IFAB állásfoglalása szerint a jövőben nem lehet a kameruniak által bevezetett, egyrészes mez-nadrágban pályára lépni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.