Rózsahegyen elvesztette veretlenségét a DAC

<p>Tizenhat bajnoki után megszakadt a DAC veretlenségi sorozata, a sárga-kékek 2:0-ra kaptak ki a labdarúgó Fortuna Liga 33., utolsó fordulójában. A dunaszerdahelyiek a 7. helyen végeztek a bajnokságban.</p>

A meccs előtt a rózsahegyiek megkapták a harmadik helyezésért járó bronzérmet, ám a Čebrať alatti stadionban végig a DAC-drukkerek skandálása hallatszott. A sárga-kékeket több mint százan kísérték el. A szezon utolsó meccsére László Csaba vezetőedző a kapuba Száraz Benjámint állította, a 19 éves kapusnak ez volt az első meccse az élvonalban. DAC-helyzettel indult a meccs, Aluku már a 39. másodpercben próbára tette Macíkot a hazai kapuban. A másik oldalon Takáč próbálkozott távolról, de a kapu közepébe tartó lövés nem okozott gondot Száraznak. A 16. percben viszont egy bal oldalról érkező beívelésre nem a legjobb ütemben mozdult ki a dunaszerdahelyi kapus, de szerencséjére a berobbanó Daniel kapásból mellélőtt. A 23. percben viszont vezetést szereztek a hazaiak, Huk nem tudta megállítani Peter Maslót, akinek lapos beadására Gál-Andrezly érkezett, és 12 méterről a hálóba bombázott - 1:0. A 36. percben Mareš egymaga három védőt becsapott, és a hosszú sarokba gurított - 2:0. A DAC még sosem nyert Rózsahgyen, és most sem tudott komoly veszélyt kifejteni a hazai kapura. A következő kapura tartó DAC-lövésre az 58. percig kellett várni, akkor a csereként beállt Vida lőtt futtából, de a labda a kapu közepébe ment. A 64. percben Zsivkovics jónak tűnő lövését szögletre fejelték a hazaiak, majd Ľupták nem találta el a kaput. Húsz perccel a vége előtt kicsit paprikássá vált a hangulat, Maslo és Davis kakaskodott, sárga lap lett a jutalmuk. Ekkor már a DAC birtokolta többet a labdát, de a rózsahegyi meglódulások, kontrák veszélyesebbek voltak. Egy hazai védelmi hiba után a 87. percben Aluku elé pattant a labda, de aztán gyorsan szerelték. Maradt a 2:0-s hazai siker, ám a DAC-tábor a vereség ellenére sem csüggedt, az utolsó percekben az zengett a stadionban: "Az éjjel soha nem érhet véget." A lefújás után megtapsolták a dunaszerdahelyi játékosokat, és László Csabát éltették. Mivel a Podbrezová kikapott Zsolnán, a trencséniek viszont legyőzték a sereghajtó eperjesi Tatrant, a trencséniek indulhatnak az Európa Liga selejtezőjében a Slovan és a Ružomberok mellett.A DAC végül a tabella hetedik helyén zárt, mert az utolsó fordulóban a Trnava is győzött. Ružomberok-DAC 2:0 (2:0) Góllövők: Gál-Andrezly (23.), Mareš (36.) Sárga lap: Mareš, P. Maslo ill. Huk, Ljubicic, Davis. Játékvezető: Hrčka, 2085 néző. RUŽOMBEROK: Macík - P. Maslo, Menich, Kružliak, Kupec - M. Nagy, Faško - Daniel (87. Kubička), Takáč (67. Sapara), Gál-Andrezly - Mareš (72. Lačný). DAC: Száraz - Zsivkovics, Huk, Šatka, Davis - Ljubicic - Pačinda, B. Ľupták (90. Pagáč) , Pambou (55. Vida), Aluku -Šafranko.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?