Hatvanadik évét ünnepli a prágai Činoherní klub

Egy régi bérház pincéjéből alakítottak játszóhelyet a Vencel tér egyik mellékutcájában, a Ve smečkách 26. szám alatt. Drámaklub új színpadi nyelvvel – hirdette a csapat hátat fordítva a megkövült nagyszínházi hagyományoknak. Hosszú évekig Jaroslav Vostrý és Jan Kačer (Prikler Mátyás Hatalom című filmjében egy magas rangú politikus szerepében nyújtotta élete utolsó alakítását) álltak a társulat élén, majd Jiří Daněk lett a Klub új művészeti vezetője.

A nyitódarab (Piknik) szerzője Ladislav Smoček volt. Második világháborús, paranoiás amerikai katonákról szólt a történet egy csendes-óceáni sziget dzsungelében. A határozott művészi koncepció már ebben az előadásban is megmutatkozott. A tenyérnyi színpadon magas érzelmi hőfokon közvetítették a darabot. Ezt tették később Gorkij Éjjeli menedékhelyével, Gogol Revizorával és O’Casey hatalmas sikerszériát befutott komédiájával, a Nőtlen urak panziójával és a többi színpadi művel is. Akkoriban már az ország legjelesebb színészeit ünnepelte a Činoherní klub közönsége. Itt játszott Petr Čepek, Jan Kačer, František Husák, Jiří Kodet, Vladimír Pucholt, Josef Somr, Pavel Landovský, Petr Nárožný, Josef Abrhám, Libuše Šafránková és az akkor már Oscar-díjas filmrendező, Jiří Menzel. De itt mutatták be Rudolf Hrušínský főszereplésével Bohumil Hrabal Őfelsége pincére voltam című kisregényének színpadi változatát is.

Nem volt könnyű jegyet szerezni a Činoherní klub előadásaira. A 250 személyes nézőtér minden este úgy telt meg, hogy még az is boldog volt, aki állójegyhez jutott, és az utolsó percig a falat támasztotta. Az intenzív színészi játék diadala volt minden produkció, a cseh színház erényeivel színpadra vitt klasszikusok valósággal újjáéledtek, vérátömlesztést kaptak az együttes szellemiségétől.

A viharos évek ezek után következtek. A külföldön is óriási sikerrel vendégszereplő társulat szálka lett a központi hatalom, a pártállam szemében. Öt évig rettegésben éltek a színészek. Minden este azzal a nyomasztó érzéssel léptek színpadra, hogy az utolsó előadásukat játsszák. Erre végül mégsem került sor. A Činoherní klub túlélte a legkritikusabb éveket is. Előadásait a felvonások közti szünet után mindig többen látták, mint ahány jegyet eladtak aznap estére. A titokban besettenkedőket ugyanis sosem küldték ki a nézőtérről.

Három előadással vendégszerepelt a Katona József Színház 1985-ben a Činoherní klubban. Csehov darabjával, A manóval, Bulgakov Menekülésével és a Stílusgyakorlatokkal. Bán János szerint a két társulat között akkor jött létre egy erős szakmai szövetség.

„Ez teljesen önálló kezdeményezés volt, méghozzá a mi részünkről. Hivatalos, állami támogatást erre nem kaptunk. Sem a cseh, sem a magyar kulturális minisztérium nem járult hozzá egyetlen fillérrel sem. Pedig a világ egyik legjobban preferált színháza volt akkor a Katona. Szerencsésnek mondhattuk magunkat viszont abban, hogy Daněk úr majdnem anyanyelvi szinten beszélt magyarul, ami megkönnyítette a kommunikációt, a két színház egymáshoz való közeledését. Szakmai minőségben és irányvonalában is.”

Az én kis falum Otíkjaként Csehországban és Szlovákiában is óriási népszerűségnek örvendő magyar színész pontosan tudta, milyen fontos a Činoherní klub jelenléte és szerepe a cseh kulturális életben.

Jiří Menzel a Stílusgyakorlatokat látva választott ki készülő filmje egyik főszerepére. A darabbeli parasztjelenet ehhez jelentősen hozzájárult.

A Nőtlen urak panzióját a Katona József Színházban látta Bán János.

„Bravúros előadás volt. Prózában, mozgásban, akrobatikában egyaránt. Amit Menzel úr művelt a színpadon, az felizzította a magyar színházi életet. Páratlan alakítását azóta is sokan emlegetik. Én is. De ugyanilyen meghatározó volt számomra Oldřich Vízner játéka is. Menzel úr sokkal látványosabb dolgokkal szórakoztatta a közönséget, Vízner úr untermannként játszott mellette, én mégis az ő személyiségformálását emeltem ki, amikor az előadásról beszélgettünk. Menzel úr talán meg is sértődött egy kicsit, de csak szakmai hiúságból. Ma is azt mondom, ő volt az attraktívabb, az előadás primadonnája, Vízner úr viszont a fundamentálisabb.”

Cserhalmi György meglepő állítással hangsúlyozza a Činoherní klub egykori előadásainak magas színvonalát.

„Ott jöttem rá, hogy nem vagyok jó színész. Másnap aztán már tudtam, hogy igen, de ott és akkor csak bámultam, mire képesek a cseh kollégák mozgásban. A szerző szövegéből csehül egy szót sem értettem, de a gesztusok, a hanghordozások mindent világossá tettek, hiszen magyarul ismertem a darabot. A szereplők valósággal felrepültek a falra, onnan egymás ölébe, belőlem meg kitört az ujjongás. Ezzel a fantasztikus élménnyel jöttem haza Prágából, és láttam, hogy ennek a fajta színjátszásnak nálunk nincsenek gyökerei. Azon töprengtem, hogyan lehetne ezt meghonosítani. Aztán rájöttem, hogy sehogy. Ehhez kellett az a színházi múlt, ami a cseheknek megvolt. Mi csak 1791-ben kezdtünk el a színházzal bármit is kezdeni, és még akkor sem túl jól. A csehek évszázadokkal előttünk jártak. A cseh film hatvanas évekbeli új hulláma sok mindent átmozgatott Magyarországon. Az Egy szöszi szerelme, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Tűz van, babám!. Ezeket néztük, és tátottuk a szánkat, hogy Jézusmária, így is lehet filmet csinálni? Ilyen témákról? És milyen fontos a kisember! Micsoda felfedezés ez?! Nem a munkásosztály, nem a parasztság, nem az elvtársak a pártból, hanem a kisember!”

A Nőtlen urak panziója Cserhalmi Györgynek is felejthetetlen élmény.

„Azóta sem értem, hogy tudott úgy megállni, abban a szögben Jiří Menzel a színpadon. Hogy lehet így egyensúlyozni? Ezek expresszionista képek. Olyat láttam, amit talán már soha nem fogok látni. Hogy ez mekkora ajándék volt! Az igazság ajándéka. Nem tudom, hogyan csinálta, de nem is akarom tudni. Maradjon csak meg csodának. Az előadásuk után, a Katonában előkerült egy hordó sör, amit ők hoztak, és csapra verték – nekünk! A saját színházunkban láttak vendégül minket. Nem kis hordó volt. Jó nagy. És hidegen tartva. Hogy ezt is hogyan csinálták?! A Činoherní klub legendáját az én nemzedékem büszkén hordja magával. Ha Prágába mentünk, az első utunk oda vezetett.”

Martin Finger, a Činoherní klub mai művészeti igazgatója a színház megalakulásának 60. évfordulója alkalmából különleges kiállítással várja a nézőket. Régi előadások tárgyi világát, díszletelemeket, kellékeket, értékes relikviákat láthatnak az érdeklődők – a színpad alatti tárolóhelyeken.