Két ország vendégszeretetét élvezi Bán János

Bán János a film 1985-ös bemutatója, majd Oscar-jelölése óta a mai napig kapja az autogramkérő leveleket. Hetente legalább kettőt, s ez örömmel tölti el.

Ereklyét, filmbeli karaktereitől elválaszthatatlan kelléket egyet sem őriz. Az én kis falumból azonban maradt valamije: Otyík, az ügyefogyottságával is szeretni való kocsikísérő műfogsora. Az megmaradt – csak éppen hiába keresné. Nem tudja, hol lehet. A költözései során elkeveredett. Lehet, hogy a balatoni házában lapul valahol.

„Amit igazán őrzök, azok a kézzel foghatatlan emlékeim. Pontosan emlékszem minden forgatási napra. Ennyi év távlatából is. A protézis azért kellett, hogy elfedje az akcentusomat, hiszen csehül szólalok meg a filmben. Nyelvileg kicsit meg kellett segítenem magam. 

Ahhoz, hogy megoldjam a rendező úrtól kapott feladatot, hosszasan tanulmányoztam a mentálisan sérült embereket. Otyík is az. 

Tudtam, hogy ennek finom jelét kell adnom. Kellett valami furcsaság a mozgásában, a mimikájában vagy a beszédében. A deformáció nem jó szó. Valami speciális jellegre volt szükségünk, amivel eltér a megszokottól. Egy picike gellert kerestem, azt próbáltam érzékeltetni, lehet, hogy kicsit külsődlegesen. Ezért csináltattam Budapesten a protézist. Vittem magammal Prágába, a forgatásra.”

Jiří Menzel álmélkodva nézte, amikor feltette.

Nem kell, felejtsük el, mondta rövid töprengés után. Majd rá két napra, amikor visszanézte a felvett jeleneteket, amelyeket Marián Labudával csináltunk, arra kért, hogy tegyem csak vissza azt a protézist. A nap végén pedig közölte, hogy jó, marad, meggyőztél!

Nem volt kényelmes viselet a fogára illesztett műanyag híd. Nyolc-kilenc órán át kellett viselnie.

„Mindig csak kiflit ettem. Nagyon kellett vigyáznom minden harapásnál. Nem volt stabilan felragasztva a protézis. De ami a lényeg: egy idő után megszoktam. Tudtam, hogyan kell bánni vele. Mivel keményített műanyag volt, a szájüregemben termelődött hő hatására egy kicsit meglágyult. Voltak pillanatok, amikor gondot okozott.”

Otyík elmaradhatatlan kelléke a fülhallgató lett. Bán János nem emlékszik arra, hogy szerepelt-e a Zdeněk Svěrák által írt forgatókönyvben.

„Abban viszont biztos vagyok, hogy a rendező úr találmánya volt. Az volt a célja vele, hogy teljesen elzárjon a külvilágtól. Hogy olyan belső világot teremtsünk Otyíknak, amely szinte eljátszhatatlan. Ennek a külső megjelenítési formája lett a fülhallgató. Jirko az is mondta, amikor már készültünk a forgatásra, hogy ne a szám nevessen, hanem a szemem. Végrehajtani egy ilyen instrukciót! Köszönöm szépen! Szinte kivitelezhetetlen. Nem beszélve arról, hogy ez lett egy csomó helyzetkomikum alapja. Nem akarom misztifikálni a dolgot, de nagyon nehéz volt eleget tenni egy ilyen rendezői elvárásnak. Egy belső boldogságérzetet kellett sugallni. De folyamatosan. Minden helyzetben.”

És még egy adalékkal szolgál a fülhallgatóhoz.

„Otyík elálló fülekkel lézeng a világban. De ha alaposan megnézzük, nem minden kockán áll el a fülem a filmben. Jirko nem szokott rágógumizni. Soha. De egy reggel, már kint, a forgatás helyszínén bevett három rágógumit, aztán bejött hozzám a sminkbe, és odaragasztotta a fülem mögé. Hogy jobban elálljon. A vége felé, amikor már nincs rajtam a fülhallgató, látni is az eredményt. Nem olyan nagyon, de mégis! Ennek az apróságnak is iszonyú nagy jelentősége volt Jirko szemében.” 

A fülhallgatót nem tartotta meg. Az aktatáskáját sem. De még a forgatókönyv magyar változatát sem. Ez utóbbi is a sok költözés áldozata lett. Egyedül a forgatáson készült fekete-fehér fényképeket őrzi egy elnyűtt műanyag táskában.

Teherkocsi vezetőfülkéjében csak a felvételek során ült a Pávek urat megformáló Marián Labuda mellett. Rakodófelületen volt már azóta. Egyszer.

Venezuela fővárosában, Caracasban, egy mondén éjszakán – közli sokat sejtető mosollyal. – A Katona József Színházzal vendégszerepeltünk ott. Ne menjünk a részletekbe! Legyen elég annyi, hogy nem voltam színjózan.

Hogy változott-e a viszonya a kiflihez a forgatás óta?

„A kifli sosem lett fétistárgy az életemben, és nem is pszichés okok miatt szeretem. De ma is vajas-mézes kiflit reggeliztem. Minden reggel pirítok magamnak egyet. De mondom, ennek nem feltétlenül van köze a filmbeli kiflitörténethez.”

Komoly szerepe volt Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében is. Szomjas György Falfúrójában ő volt a címszereplő. Szlovák filmekben is játszott. Dušan Trančík Milliót érő hétvégéjében. Eva Borušovičová A csillagokat is az égről című rendezésében. Jaro Rihák Albert, Albert című tévéfilmjében. Legutóbb egy fekete komédiában, a Menetrendben nyújtott fergeteges alakítást színész fia, Bán Bálint oldalán. De az a film, amelyre azt mondja: ezért érte meg ezt a pályát választania, egyértelműen Jiří Menzel örökzöldje, Az én kis falum.

Számomra ez a legnagyobb boldogság. Hogy a cseheknél és a szlovákoknál Otyíkként minden évben többször vendég lehetek. És tudom, hogy szeretett vendég. Világszínvonalú alkotás szereplője vagyok. Egy színész számára ennél nagyobb öröm nem is létezik.