Rendszeres ellenőrzési rendet akar

Értékelésében dicsérő hangnemben szólt a nemrég véget ért vancouveri súlyemelő-világbajnokságról Aján Tamás, a nemzetközi szövetség elnöke. Azt is aláhúzta, hogy bebizonyosodott: jó úton jár a sportág. Szerinte 2004-ben, az athéni olimpián minden érdeklődést felülmúlóan kezelik majd a súlyemelést.

Értékelésében dicsérő hangnemben szólt a nemrég véget ért vancouveri súlyemelő-világbajnokságról Aján Tamás, a nemzetközi szövetség elnöke. Azt is aláhúzta, hogy bebizonyosodott: jó úton jár a sportág. Szerinte 2004-ben, az athéni olimpián minden érdeklődést felülmúlóan kezelik majd a súlyemelést. Egy korábbi interjúmban a doppingellenes harcról is beszélgettem a neves magyar sportdiplomatával. Ennek még nem közölt részleteiből olvashatnak.

Elnökségi tagja a WADA-nak, azaz a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek, s közben a doppingérzékeny súlyemelés nemzetközi szövetségének első embere. Mindkét szerepkörében erőteljesen ostromolja a tiltott szerek használatát. Mit szokott bevetni a doppingpárti súlyemelőlobbi féken tartására?

Állandó munka folyik ellenük. Sajnálatos, hogy a doppingot nem lehet kiirtani az élsportból. Ezt tudomásul kell venni. Borzasztó nagy a kísértés a sportolók körében. Miért? Aki az ókori olimpiákon gy#zött, felajánlották neki, hogy élete végéig ingyen kaphatja az olivaolajat, a gyümölcsöt... Ma olimpiát nyerni még a legszegényebb országokban is azt jelenti, hogy olyan javakhoz jut az ember, amely az ő és egész családja életét gyökeresen megváltoztatja. A roppant kiegyensúlyozott versenyekben nüánszok döntik el, hogy kiből lesz olimpiai bajnok. Már megszűnt az, hogy egy versenyző tudásából születik a győzelem, hiszen tímek, s bennük orvosok, tudósok, masszőrök, biológusok dolgoznak a sikerért. Ilyen helyzetben nagyon nehéz féken tartani a versenyzőket abban, hogy hozzányúljanak egy olyan szerhez, amelyiktől érzik, hogy használatával győzhetnek.

Hogyan lép fel a súlyemelés nemzetközi vezérkara a kísérletbe esőkkel szemben?

Feltettem magamban, hogy valamit próbálunk tenni. Már 1975 óta vagyok benne ebben a sportágban, azóta jócskán megváltoztak a körülmények. Dick Pound, a WADA elnöke mondta, hogy annak idején Szöul előtt Ben Johnsont senki nem vizsgálta meg. Ma ilyen nem fordulhat elő, mert az olimpiára doppingellenőrzés nélkül nem mehet ki egyetlen esélyes versenyző sem. Hetvenhat novemberében nemzetközi szövetségünk elnöksége elfogadott egy határozatot, amelyben leszögeztük, hogyan harcolunk a dopping ellen. Akkor vezettük be: aki pozitív, négy év eltiltást kap. Mi voltunk az elsők, akik elkezdtük a versenyen kívüli ellenőrzést. Ne feledjük, mindez a létező NDK-érában történt, ahol – mint később kiderült – államilag irányított doppingolás folyt. Állandó háborúban voltunk, még a sportvezetők meggyőzéséért is, hogy tisztán tartsuk a sportágunkat, megőrizve ezzel nemzetközi rangunkat. Félelmetes pénzmennyiséget költünk a doppingellenes harcra, borzasztó energiát visz el. Három éve, mióta van WADA, már er#sebb a frontvonalunk, de... Számunkra az új doppingkódex nem hozott újat, mert mi már tizenöt éve ezt végezzük. Arra lenne szükségünk, hogy a WADA elintézze bejutásunkat azokba az országokba is, amelyekbe nem tudunk az ellenőrzésre beutazni. Mert csak ott gond a mintavétel, másutt nem áll semmilyen akadály előttünk.

Akadnak, akik nem tartják komoly sportágnak a súlyemelést, éppen a korábbi doppingesetei miatt. De azért Önöknél mégsem olyan vészes a helyzet, mint a testépítésben, ahol a pozitív doppingtesztek szinte rendre lesodorták a dobogóról a tavalyi vb érmeseit. Ilyen a súlyemelésben nem fordulhat elő?

Manapság nincs olyan sportág, amelyben az erőre, a súlyemelésben oly fontos alapkövetelményre ne lenne szükség. Aki nem tekinti komoly sportágnak a miénket, annak megkérdőjelezem a sporthoz való hozzáértését. Minden sportnak megvan a maga doppingszere, vannak pozitív esetei. Ezt hosszasan részletezhetném.

Vagyis a súlyemelésben nem fordulhat elő, ami a nem olimpiai sportágnak számító testépítésben tavaly megtörtént...

A testépítés nem sportág, hanem üzlet. Megvan ugyan a maga ötvenéves múltja, keményen dolgoznak, különböző izomrészleteket fejlesztenek ki, de tulajdonképpen nincs verseny. Ezen a szinten, és főleg a profikra gondolok, nem lehet nem gyógyszerek nélkül felkészülni. Ezért fordul elő, hogy egy ellenőrzés után sorra lebuknak.

Veszélyezteti-e valami a súlyemelés olimpiai jövőjét?

Velünk szemben semmi nem merült fel. Tizenhat sportág esetében voltak bizonyos felvetések a NOB-ban, háromnál – szoftball, baseball és öttusa – felmerült az olimpia műsoráról való kiiktatás is. A nemzetközi szövetség elnökeként tudom, vallom, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy a doppingérzékeny helyzetben ne legyenek pozitív eseteink. Ezt kell kordában tartani. Ezért évente 1300-1400 vizsgálatot végzünk, 300-350 ezer dolláros ráfordítással.

Vadásznak a kísértésbe esőkre?

Nem jó szó a vadászás. Én egy rendszeres, elterjedt ellenőrzési rendet akarok. Szenvedek, ha pozitív esetet találok. Szeretném, ha a világ bármelyik pontján korlátlanul lehetne ellenőrizni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?