Rábeszélni senkit sem lehet a futballra

Az magától bolondít vagy távolít el mindenkit. Mindenkit? Még nem, de jó úton haladunk. Csaknem 40 ezerrel kevesebben tekintették meg a Corgoň Liga őszi idényének 90 mérkőzését, mint egy évvel ezelőtt. Elgondolkodtató. Egy bajnokság attól jó, hogy nézik, s akár tetszik valakinek, akár nem, a nézőszám egyenes arányban van a játék színvonalával. Az emberek ugyanis nem vevők a selejtre. Ha a szolgáltatás nívós, kérnek belőle, ha csapnivaló, elcsapják. Hogy miért volt szürke és unalmas a szezon? A mindent magával húzó, mindent nivelláló középszerűség miatt. Mert ahol a korábban viszonylag parádézó bajnokot a következő héten könnyen megleckézteti egy közepesnél is gyengébb csapat, ott nem a futball örök kiszámíthatatlansága ül diadalt, hanem a középszerűség. Ahol minden héten egymás sarkát tapossák le a váratlan eredmények, ott egy idő után már egyetlen eredmény sem lesz váratlan. Ahol a „kicsik” bármikor elkaphatják a „nagyokat”, ott egy idő után már nincsenek is kicsik, de nagyok sem. Ott egyformák vannak csak. Sok egyforma középcsapat. És gyenge. Ahol egyik héten kétgólos csatárok a következő héten nem találkoznak a labdával, ott nincsenek egyéniségek, klasszisok. Ott átlagfutballisták teszik a dolgukat. Ezért olyan, amilyen a mi kis háztáji bajnokságunk. Gürizik, robotol a szlovákiai labdarúgó a meccseken. Védekezik foggal-körömmel idegenben, kapu elé gyömöszöli az ellenfelet otthon. Az egykori szocialista munkaverseny a stílusa, nem a tudatos futballművészet. Azt a játékot, amelyet ma nálunk futball címszó alatt játszanak, nagyon nehéz szeretni. Egyes meccsek végignézéséhez kifejezetten mazochizmus szükséges, s ez még akkor is igaz, ha tény: vannak, akik a rossz mérkőzéseket is szeretik… Szeretik részint azért, mert génjeikben futballra kódolt emberek; részint azért, mert ha felrobbannak a dühtől, akkor sem kapnak pillanatnyilag jobbat; részint azért, mert egy igazán megszállott szurkoló szempontjából adott esetben mindegy, hogy kedvencei milyen színvonalú meccsen győzik le a riválisokat. Mi lenne hát a „kigázolás” a szürkeségből? Mondják (okkal), a bajnokság nívóját az edzői munka minősége határozza meg. De mire tanítják a trénerek a labdarúgókat? Állandóan az akarati tulajdonságokat hangsúlyozzák, a hozzáállást, a küzdést, a harci kedvet dicsőítik. A játékról alig beszélnek. Mintha a futball teljesen küzdősport lenne. Igaz, könnyebb a csapatot belehajszolni a rohanásba, az erőfutballba, mintsem kialakítani a játékstílusát. Ez itthon eredményesen gyümölcsözik. De aztán jönnek az európai kupatornák, jönnek a figyelmeztető pofonok. És a trénerek lamentálnak, felteszik az évek óta lejáratott lemezt: mit tehettem, az ellenfél a futball minden meghatározó mutatójában jobb volt (gyorsaság, technika, gyors mozgás közbeni labdabiztonság…). Amíg a honi labdarúgók nem lesznek igazán „tegező viszonyban” a klasszikus játékelemekkel, addig unalmasak lesznek a bajnoki meccsek és szégyenteljesek az európai kupaszereplések. Valamit tenni kellene. Az edzők kezdhetnék…

NÉZŐK

Az őszi szezon 90 mérkőzését mintegy 229 ezer néző tekintette meg. Hazai pályán átlagban a bajnok Žilinát nézték legtöbben.1. Žilina 3900 néző

2. Artmedia 3850 néző

3. B. Bystrica 3700 néző

4. Dubnica 3200 néző

5. Trnava 2700 néző

6. Ružomberok 2400 néző

7. Trenčín 1700 néző

8. Rim. Sobota 1600

9. Púchov 1600 néző

10. Inter 1300 néző