Pszichiátriára küldik Oscar Pistoriust

<p>Pretoria. Oscar Pistoriust pszichiátriai megfigyelésre küldik, döntött tegnap Thokozile Masipa bírónő, aki a barátnőjét tavaly februárban lelövő műlábó futó tárgyalását vezeti.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

A védelem pszichológusa, Merryll Vorster azt vallotta a bíróságon, hogy a sportoló gyerekkora óta szorongásos zavarral küzd, miután 11 hónaposan amputálni kellett mindkét lábát, 14 évesen pedig meghalt az édesanyja. Vorster azt állította, hogy emiatt a betegség miatt viselkedhetett Pistorius az ominózus éjszakán úgy, hogy nem elmenekült a házból, mint ahogy minden más ember tette volna, amikor azt hitte, hogy egy betörő van a házban, hanem inkább fegyvert ragadott, és lőtt. „Összességében Pistorius úr egy bizalmatlan és óvatos egyénnek tűnik” – mondta Vorster.

„Akkor tehát Pistorius veszélyes a társadalomra?” – kérdezte Gerrie Nel főügyész a pszichológust, aki határozott igennel felelt. Nel erre azt kérte, hogy 30 napra pszichiátriai megfigyelésre küldjék a sportolót. A bírónő egynapos gondolkodás után bejelentette, hogy szerinte Pistorius beszámíthatatlan. Hozzátette: nem szeretne csupán Merryll Vorster vallomása alapján dönteni a gyilkossági ügyben, ezért egy független szakértői véleményre is szüksége van. „A vádlott ugyan nem kérdőjelezte meg a gyilkosság idejére vonatkozó büntetőjogi felelősségét, de a bizonyítékok egyértelműen ebbe az irányba mutatnak, ezért nem tehetjük meg, hogy ezt nem vesszük tudomásul” – jelentette ki Vorster. A vádlott ügyvédje szeretett volna még további tanúkat meghallgatni, de a bírónő ezt nem engedte.

Jövő kedden jelentik be, hogy pontosan mikortól meddig lesz Pistorius megfigyelés alatt, és az hogyan fog kinézni. Valószínűleg a johannesburgi Sterkfontein pszichiátriai klinikán ambulánsan fogják megvizsgálni, ezért egy hónapot csúszhat a per. A tárgyalás március harmadikán kezdődött, akkor úgy tervezték, hogy három hét alatt lezavarják, ehhez képest már a tizedik hétnél tartanak. (origo, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?