Össztűz Furulyásra

Valami mindig történik. Évek óta így van ez, lassan nincs olyan esztendő, hogy valamiféle ügy, „családi vita” ne robbanna ki. Mert noha egyre kevesebben használják a Fradi-család kifejezést, de még ma is vannak, akik hisznek ebben.

Hogy család lenne-e mostanság a Ferencváros, erősen kérdéses. A szurkolók tüntetnek, a tulajdonos kellő távolságból figyeli az eseményeket (és ami ennél bosszantóbb a drukkereknek: a csapatot...), és olyan transzparensek jelennek meg az Üllői úti stadion lelátóján, amelyek több mint elgondolkoztatóak. Szeiler József ügyvezető igazgatót egyenesen tolvajnak titulálták a fanatikusok a pénteki, ZTE elleni meccsen, de ugyancsak megkapta a magáét hatalmas drapériákon keresztül Furulyás János is.

Furulyás, aki jelenleg az FTC elnöke. Az a nagy kérdés, hogy lehet-e ő egyáltalán ebben a pozícióban? Úgy bizony. A szurkolók egy része által egyszerűen csak bábként emlegetett Furulyás Jánost a legutóbbi közgyűlésen választották a klub első emberének, csakhogy vannak, akik ezt teljességgel szabálytalannak tartják. Egyesek szerint már nemcsak a lelátón, hanem a háttérben is mozgolódnak Furulyás ellen, legalábbis ezt jelzi, hogy elment egy levél. Egy hivatalos, ügyvédek által megfogalmazott írásról van szó, amely talán már a bíróságon van. Az üzenet lényege, hogy a legutóbbi közgyűlésen leváltott, menesztett, feloszlatott 15 tagú elnökség tagjai az igazukért harcolnak. Azt állítják, hogy azon a bizonyos tanácskozáson egyikük sem mondott le, a napirendi pontok között nem szerepelt az elnökség visszahívása, így gyakorlatilag ők valamennyien továbbra is az FTC elnökségének a tagjai. Márpedig ha ez igaz (és ők egyöntetűleg állítják, hogy tökéletesen igazuk van...), akkor Furulyás János szabálytalanul irányítja immár több mint egy hónapja a legnépszerűbb klubot.

Egyelőre ennyi szivárgott ki az újabb ferencvárosi belháború részleteiről, hogy a szóban forgó levelet a klub egyik korábbi olimpiai bajnoka írta alá, de felsorakozott mögé szinte a teljes elnökség. A volt alelnök, Takács Tibor elmondta: nem a pozícióhoz ragaszkodnak, csupán az eljárás ellen tiltakoznak az igazság nevében. Eszük ágában sincs a Furulyás János nevével fémjelzett vezetéssel együtt dolgozni, amely szerintük számtalan öntörvényű és rossz döntést hozott az eltelt időszakban. Egyszerűen féltik a klubot, féltik a hozzá nem értéstől és attól, ha őket szabálytalanul el lehetett távolítani, akkor bizony bármi megtörténhet. Súlyos szavak, ráadásul kiélezett helyzetben. Folyik az egymásra mutogatás, és talán az lenne a legtisztább, ha a mostani vezetés által sokszor bírált Torgyán József újra szót kérne, és elmondaná a véleményét a Fradiról. Volna miről beszélnie...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?