Oppitzhauser és Rosina is ott lesz Dióspatonyban

Pozsony/Dióspatony |

<p>A hétvégén rendezik a dióspatonyi Slovakiaringen a legrangosabb hazai autóversenyt, a Szlovák Díjat. A viadalnak ez a 33. évfolyama, ám most először ad neki otthont európai színvonalú pálya.</p>

A fél éve megnyitott Slovakiaring 5922 méter hosszú, így az egyik leghosszabb aszfaltcsík a kontinensen, a legtöbb helyen 12, a célegyenesben azonban 20 méter széles. Štefan Rosina, a Porsche Supercup-sorozat tehetséges szlovák versenyzője szerint éppen ettől különleges. „Minél keskenyebb egy pálya, annál könnyebb dolguk van a versenyzőknek, mert nincs sok választási lehetőségük. Van egy ideális ív, és kész. Viszont egy széles pályán, mint a dióspatonyi, akár tíz jó ív is lehet, s mindegyik egyformán gyors. Ezáltal sokkal változatosabb a verseny“ - magyarázta Rosina, aki Porschéval és Mercedesszel is rajthoz áll a Szlovák Díjon.
„Még sosem versenyeztem Mercedesszel, de most egy támogatónak köszönhetően ezt is kipróbálhatom. Nem lesz egyszerű dolgom, s a pálya sem túl ismert számomra, korábban csak 30-40 kört tettem meg rajta. Szerencsére jó barátom, a Forma-1-et is megjárt Tomáš Enge is ott lesz Dióspatonyban, neki sok tapasztalata van a Mercedesszel, s biztosan ad néhány hasznos tanácsot“ - mondta Rosina.
Rajthoz áll a túraautó-bajnokságok egyik legendás alakja, az osztrák Karl Oppitzhauser is, aki már a Slovakiaring hivatalos megnyitóján is jelen volt. „Összesen körülbelül 150 kört tettem meg a pályán, és 2:00:11 volt a legjobb időm. Szerintem 1:59 alá is lehetne faragni a pályacsúcsot, meg is próbálkozom vele, remélem, sikerül. A Slovakiaring nem könnyű pálya, van egy csalóka emelkedő is rajta, amelyen, ha nem figyel az ember, könnyen a levegőbe repülhet…“ - nyilatkozta az osztrák versenyző, aki annak idején kacérkodott a Forma-1-gyel is, de igazán jól az utcai autókban érzi magát.
Jól érezhetik magukat azok is, akik a hétvégéjüket Dióspatonyban töltik: csütörtökön a szabadedzések, péntek délutántól vasárnap estig pedig az egyes futamok vannak műsoron. A szlovák bajnokságnak számító Szlovák Díj mellett a cseh és a lengyel bajnokság is a rendezvény része lesz, ráadásul Szlovákiában most először láthatnak a nézők EuroBOSS-futamot, amely a magánkézben lévő, régebbi F3000-es és egyéb együléses autók versenye. A már említett Rosina és Oppitzhauser mellett rajthoz áll Jirko Malchárek, Dick Kvetňanský, Tomáš Enge és Michaela Pešková. A futamok között koncertek szórakoztatják a jelenlévőket, a gyerekeket pedig izgalmas játékokkal felszerelt játszótér várja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?