„A kamionsport a 90-es évek lazaságát idézi meg”

Kiss Norbi
Dióspatony |

Kiss Norbert egyik kedvenc versenyhelyszínén, a dióspatonyi Slovakiaringen is tarolt a kamion-Eb hétvégi állomásán, megnyerve mind a négy futamot. A 39 éves, mosolygós címvédővel a múlt heti, Szlovák Nagyíj előtti sajtóeseményen beszélgettünk. 

Tavaly tette teljessé a mesterhármasát, mennyire érzi közelinek vagy távolinak a mesternégyest, ami az Eb-címeket illeti?

Kétségkívül jól indult a szezon két hete Misanóban, ahol meg tudtuk nyerni mind a négy futamot, és elkezdtük építeni az előnyünket. Gyorsak voltunk, de az idény ennyire korai szakaszában még nehéz megjósolni, mi lesz a folytatásban. Egyelőre jól állunk, erősek vagyunk, ha csak fele olyan jól fog menni a szezon hátralevő részében, mint eddig, akkor mi vagyunk a legesélyesebbek a bajnoki címre. Sok-sok munka és hibátlan versenyhétvége kell még hozzá. 

Az olaszországi idénykezdésből milyen tanulságokat szűrt le?

Voltak azért nehéz pillanatok, főleg az újfajta időmérő edzésre kell nagyon odafigyelni, hogy annak az utolsó szakaszában, amikor lényegében csak egy kör teljesítésére van lehetőség, akkor az az egy kör teljesen rendben legyen, mert a rajtfelállás sokat számít. Ez az újítás nagyon izgalmassá teszi a folyamatot.

Minek köszönhető, hogy szezonról szezonra egyre több a győzelme, dobogós helyezése és pole pozíciója?

A kemény munka eredménye. Próbálunk odafigyelni, hogy rendben legyen minden technikailag és az én fejemben is, felkészülten érkezzünk minden versenyhétvégére. Nagyon fontosak a szabadedzések, hogy a kétszer fél órában jó munkát végezzünk, jó lépéseket tegyünk a beállításokat illetően az adott körülményekben, hogy amikor jön az időmérő edzés, már képben legyünk, ne akkor kezdjük a keresést. Elég jól ráálltunk erre a folyamatra az elmúlt években. 

Összességében a hatodik Eb-címét szerezheti meg, amivel beérné az örökranglista élén a német Jochen Hahnt. Mennyire motiválja ez?

Motivál persze, még ha nem is figyelem túlzottan a statisztikákat. De mikor megemlítik, azért jóleső érzés, mert azt jelenti, hogy az ember hosszú éveken keresztül tud sikereket elérni egy sportágban. 

A sportág valaha volt egyik legjobbjaként mekkora érdeklődés övezi Európában, akár a szurkolók, akár a média részéről?

Nyilván nem akkora, mint egy Forma–1-es pilótát, de azért elég sokan szeretik a kamionversenyzést. Nyugat-Európában, Németországban, és a Hungaroringen is mindig nagyon nagy versenyhétvégéink vannak, Franciaországban és Spanyolországban imádják a sorozatot, Angliában is nagy hagyományai vannak a sportágnak, bár oda sajnos az Eb nem megy. Népszerű sportág a mienk, mert nem egy – rossz értelemben vett – modern, agyonszabályozott valami, hanem egy régebbi stílust képvisel, a 90-es évekbeli lazaságot, amire szerintem van igény. Mindenhol jönnek a zöld szabályok, az elektromos motorok, amit azonban az emberek nem annyira szeretnek még. Nyilván a környezetvédelemre oda kell figyelni, viszont az autósport célja a szórakoztatás, abba pedig ez belefér. Ha valaki kijön egy kamionhétvégére, nagyon jól szórakozik, még sosem hallottam, hogy valaki csalódottan ment volna haza. 

Magyarországon sokszoros Európa-bajnok kamionosként vagy F1-es szakértőként kell többször megnyilvánulnia?

Magyarországon nagyon fontos a Forma–1, de úgy érzem, legalább ugyanannyian kamionversenyzőként is ismernek, nem csak szakkommentátorként.

Milyen újításokkal készültek a MAN-nal az új idényre?

A gyártótól semmilyen újdonságra nem számítunk. a motort béreljük, ott sem várhatók fejlesztések. Magát a versenygépet mi építjük, így a járművön bármikor változtathatunk bármit. Néhány dolgon gondolkozunk is.

Hogyan képzeljünk el egy kamionos istállót, mekkora stáb dolgozik ön mellett, illetve mi mindent kell saját magának megoldania?

Sokan vagyunk. Nekem lényegében csak a versenyzés a feladatom meg a médiaszereplés. Van versenymérnököm, és egy-egy versenyhétvégén hat-hét szerelővel érkezünk, ők kifejezetten a versenykamionnal foglalkoznak. Ezenkívül van két sofőrünk, akik a szállítójárműveinket, a két utcai kamoint vezetik, a versenyekkor pedig főznek is ránk és odafigyelnek mindenre.

Van-e valamilyen speciális emléke, élménye a Slovakiaringről, Dióspatonyról?

Nagyon sokat jártam ide versenyezni az elmúlt években. Sokféle szakágban menten már a pályán, túraautósként, Forma-autóval is, és az utóbbi években pedig kamionosként járunk vissza a Slovakiaringre. Utóbbin is voltak szép futamaink, győzelmeink. A tavalyi talán a legerősebb élményem, amikor sikerült mind a négy futamot megnyernünk, az a nag siker komoly előrelépést hozott nekünk a bajnokságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?