Nézővonzó erőemberek

Sókszelőce/Alsószeli. Két világcsúcsot és remek hangulatú kísérleteket látott pénteken este a zsúfolásig megtelt sókszelőcei művelődési ház közönsége.

Sókszelőce/Alsószeli. Két világcsúcsot és remek hangulatú kísérleteket látott pénteken este a zsúfolásig megtelt sókszelőcei művelődési ház közönsége. Az erőemberek bemutatójának indult este végül „jobbra sikeredett, mint egy verseny” – állítja Őszi Ferenc, aki a magyarországi Darázs Ádámmal együtt alapvilágcsúcsot ért el telefonkönyvtépésben. A két erőember 100 drb közel 800 oldalas könyvet 2:28,47 perc alatt tépett szét. „Párosban ilyennel korábban még senki sem kísérletezett. Az volt a célunk, hogy három percen belül végezzünk a könyvrakással. Teljesítményünk iratai már úton vannak Londonba, s bekerülhetünk vele a Guinness Rekordok Könyvébe” – büszkélkedik az alsószeli erőember. Sókszelőcén még egy világcsúcs született: a magyar Királyi Norbert hússzor emelte feje fölé a 120 kilós farönköt, és ezzel megjavította a kanadai Girard 18 emelésből álló világcsúcsát. Emelte a hangulatot a magyarországi Vátkai Zoltán keleti harci művész, aki puszta kézzel kókuszdiót és cserepet tört szét, és korábban már felbőszített harci bikával is végzett.

Nem ez volt az erőemberek idénynyitója. Őszi Ferenc szerint már egy héttel korábban kezdték az idei versenyzést, egy szlovák-magyar párharccal. Fölényes hazai siker született a nyárasdi sportcsarnokban. Egyéniben Őszi végzett az élen, minden számban győzött, s a vendéglátók csapatában még az alsószeli Tončkó Iván és a peredi Kovács László kapott lehetőséget. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?