Nem állhattak rajthoz

Pozsony/Rotterdam. Tovább tart az ellentét a Szlovák Karate Szövetség (SZK) és a Klubok Szlovákiai Szövetsége (SFKK) között. Ezúttal ez már a nemzetközi porondon is jelentkezett.

Pozsony/Rotterdam. Tovább tart az ellentét a Szlovák Karate Szövetség (SZK) és a Klubok Szlovákiai Szövetsége (SFKK) között. Ezúttal ez már a nemzetközi porondon is jelentkezett. Ugyanis a hétvégi, Rotterdamban rendezett nemzetközi tornán mindkét említett szövetség versenyzőinek indulniuk kellett volna, a valóság azonban más lett. Ezzel kapcsolatban véleményt nyilvánított Leopold Roman, a Szlovák Karate Szövetség főtitkára: „A holland rendezők nem engedték rajthoz állni versenyzőinket, féltek a következményektől, az esetleges büntetéstől. Szövetségünk egykori vezetője, Martin Čulen, aki most már az SFKK első embere, megtette a magáét. Mivel a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának a tagja, kihasználva pozícióját, rábeszélte a rendezőket, hogy ne engedjék versenyzőinket a tatamira. Mivel azok féltek a felesleges kellemetlenségektől, beleegyeztek. Ez példa nélküli eset, hiszen korábban 14 versenyzőnket hívták meg a seregszemlére.” Mint ismeretes, a nemzetközi szövetség tavaly felfüggesztette a szlovák testület tevékenységét, mivel az állítólag disszidens szervezetekkel működött együtt.

Rotterdamban tehát csak az SFKK versenyzői indultak, Eva Medveďová 1., Kristína Grmenová 2. lett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?