„Nagyon készültem a szlovákiai versenyre!”

A tizenkilenc éves pozsonyi Veronika Zuzulová a honi alpesi síelés legtehetségesebb képviselője. Súlyos térdsérülése miatt szinte az egész tavalyi esztendőt kénytelen volt kihagyni, idén ősszel tért vissza a lesiklópályára.

A tizenkilenc éves pozsonyi Veronika Zuzulová a honi alpesi síelés legtehetségesebb képviselője. Súlyos térdsérülése miatt szinte az egész tavalyi esztendőt kénytelen volt kihagyni, idén ősszel tért vissza a lesiklópályára. Amerikai felkészülése alatt már versenyzett is, Park Cityben a műlesiklásban a tizennegyedik helyen végzett.

Elégedett eddigi felkészülésével?

Nem pártolt el tőlem a szerencse. Amerikai tartózkodásom alatt minden a tervek szerint haladt, jó minőségű pályákon edzhettem, remek feltételek között. A hóhiány sem zavart. Nem számítottunk ilyen gondtalan alapozásra.

Nemrég épült fel súlyos, hosszantartó sérüléséből, nem féltette a műtött térdét?

Úgy érzem, teljesen meggyógyultam, a térdem nem fájt, így egy idő után már egyáltalán nem gondoltam az újabb sérülés veszélyére, minden mozgáskombinációt, edzést száz százalékra elvégeztem. Sosem voltam egyedül a pályán, több amerikai és osztrák síző is velem alapozott, így nem hiányzott a rivalizálás, muszáj volt tehát teljes erőbedobással dolgozni.

Park Cityben először indult versenyen, milyen érzéssel?

Örültem, hogy újra rajthoz állhattam. A felkészülés során jó időeredményeim voltak, így bizakodtam a jó helyezésben. Műlesiklásban az első kör után a tizennegyedik helyen álltam, sajnos, a másodikban nem sikerült előbbre lépnem. A történethez viszont az is hozzátartozik, hogy előző este megártott az apukám készítette tészta, s gyomorrontás után másnap éhgyomorral vágtam neki a versenynek. Délután meg a szlovák ismerőseinktől kapott szilvapálinka gyógyított meg.

Meglepte, hogy elmarad a vrátnai Világ Kupa-futam?

Engem elszomorított a hír. Már többször megmondtam, alig várom, hogy hazai közönség előtt is versenyezhessek, készültem is rá. Jól ismerem a pályát, úgy érzem, győzelmi esélyekkel indulhattam volna. Sajnos, az időjárás kiszámíthatatlan. Kár, mert Szlovákia számára is jó reklám lett volna a futam.

Vrátna helyett mi következik a közeljövőben?

Egyelőre magam sem tudom pontosan. A hóhiány egész Európában gondot okoz. Több jelentős decemberi versenyt is lemondtak, így Ausztriában folytatom a felkészülést, és bizakodom, hátha javulnak a hóviszonyok. Ha meg minden kötél szakad, és nem lesz hol versenyeznem, visszatérek Pozsonyba, és legalább bepótolom iskolai lemaradásomat. (sd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?