Nagyölvedi elitmustra

Nagyölved. Vasárnap immár nyolcadszor rendezi meg a Lévai Területi Futballszövetség hagyományos idényzáró focigáláját Nagyölveden. A szereposztás három poszton ezúttal sem változott, hiszen a hazaiak III. ligás csapata mellett a területi bajnokság I. és II. osztályának válogatottja újra színre lép a rendezvényen.

Nagyölved. Vasárnap immár nyolcadszor rendezi meg a Lévai Területi Futballszövetség hagyományos idényzáró focigáláját Nagyölveden. A szereposztás három poszton ezúttal sem változott, hiszen a hazaiak III. ligás csapata mellett a területi bajnokság I. és II. osztályának válogatottja újra színre lép a rendezvényen. Csupán a területi felsőház bajnoka, a Čaka együttese jelent változást a kínálatban.

„Célunk, hogy ünnepi körítése legyen a bajnokavatónak. A focigálán adjuk át a serleget, érmeket és az oklevelet a győztesnek, illetve az I. és a II. osztály gólkirályának. Az örömfoci jó alkalmat kínál arra is, hogy a két osztály csapataiban rivaldafénybe került futballisták is megvillanthassák tudásukat – nyilatkozta az Új Szó-nak Urbán Ferenc, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke, a focigála versenyigazgatója. A területi élvonalat képviselő együttesbe a Gubík, Štuller, Najner összetételű edzői trió által nevezett keretben többek között hét lévai, hat tolmácsi és négy zselízi futballistát nevezett. A második vonalat képviselő kollektívában a bajnok újbarsiak képviselői – szám szerint heten – vannak túlsúlyban. „A focigálán nem léphetnek pályára az eltiltásukat töltő futballisták, a két klubcsapat mezében pedig csupán igazolt játékosaik szerepelhetnek” – értesültünk Urbán Ferenctől. (áb)

A négyestorna műsora

13.30: Veľké Ludince–Čaka

15.00: Területi válogatott I. – Területi válogatott II.

16.30: Mérkőzés a 3. helyért

18.15: Tornadöntő

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?