Varga Csaba, a KK Zlaté Klasy női extraligás csapatának menedzsere:
Tavasszal összeszedték magukat a hölgyek, és eredményességünkkel kikerültünk a kiesési zónából. Folyamatos volt a bajnokság idénye, s ha akadt szünet, azt edzőmeccsel töltöttük ki, így formában maradtak versenyzőink.
Mennyit ér a nagymagyariak negyedik helye a tekeligában?
Tavasszal összeszedték magukat a hölgyek, és eredményességünkkel kikerültünk a kiesési zónából. Folyamatos volt a bajnokság idénye, s ha akadt szünet, azt edzőmeccsel töltöttük ki, így formában maradtak versenyzőink. Negyedik helyünk valós helyzetünket tükrözi. Többre nem futotta, csupa erős csapat végzett előttünk. Nekünk már az is öröm, hogy szűkös körülmények között bírtuk anyagiakkal, s befejeztük a bajnokságot.
Igazi bravúr volt a bronzérmes Sučany szombati legyőzése. Egyetlen fával, de nyertek.
Nem először értünk el minimális arányú sikert. Azt mondtuk a találkozó előtt, hogy győzni fogunk, s ezt meg is tettük. Nagyszerű eredmény, a tavaszi eredményességünk igazolása. Születésnapi ajándéknak kaptam a csapattól. Roppant izgalmak közepette született: Bartalos Éva kezében volt a győzelem, a végén ötből ötöt kellett tarolnia. Sikerült neki, s mi megvertük az esélyesebb vendégeket. Aztán vasárnap Podbrezovára utaztunk. A hazaiak kupakötelezettségei miatt halasztott mérkőzésen már megmutatkozott a két csapat közti különbség, és a rövidebbet húztuk a bajnok elleni idényzárón. (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.