Matthäus már aláírt?

Budapest. Lothar Matthäust, az 1990-es világbajnokságon győztes német futballválogatott csapatkapitányát, a Partizán Belgrád jelenlegi edzőjét nevezi ki az MLSZ a magyar válogatott új szövetségi kapitányának. Az egykori aranylabdás sztár viszonylag szerény, évi 300 000 eurós fizetésért irányítaná a csapatot a vb-selejtezőkön.

Belgrádból Budapestre költözik?Meg nem erősített, de megbízható forrásból származó információik szerint Lothar Matthäus már aláírta munkaszerződését, és a megállapodás érvényességéhez már csak az MLSZ pecsétje hiányzik. Eszerint az 1990-ben aranylabdás játékos a világbajnoki selejtezők végéig, évi 300 000 euróért (körülbelül hetvenkilenc millió forintért) irányíthatja a magyar válogatottat.

Az internetes újság úgy tudja, hogy Matthäus szerződtetésében kulcsszerepet játszott menyasszonya, a német lapértesülések szerint Budapesten élő szerb szépségkirálynő, Marianna Kostic. A német sztáredzőt ugyan 2005 júniusáig szóló szerződés köti a Partizán Belgrádhoz, de csapata visszaesett a tavalyi bajnoki cím és a Newcastle United ellen sikeresen megvívott BL-selejtezők után. A Partizan jelenleg csak harmadik a szerb-montenegrói bajnokságban, BL-csoportjában pedig negyedik, azaz utolsó helyen végzett, így tavasszal még az UEFA Kupában sem játszhat.

Matthäus edzőként a Partizan előtt csak az osztrák Rapid Wient irányította, ahonnan tavaly májusban azért kellett távoznia, mert nyilatkozataiban élesen bírálta a klub vezetőségét. Vezetésével a Rapid – története legrosszabb helyezését elérve – csak nyolcadik lett az osztrák bajnokságban.

„Semmilyen szinten nem kívánok szövetségi kapitány ügyben nyilatkozni” – mondta az Index megkeresésére Puhl Sándor, az MLSZ elnökségének tagja. Az Észtországtól november 20-án hazai pályán elszenvedett vereséget követően lemondott Gellei Imre utódjaként a sajtóban Csank János, Nyilasi Tibor, Verebes József, a romániai Bölöni László és elsősorban Egervári Sándor merült fel.

Az MLSZ edzőbizottsága (amely korábbi szövetségi kapitányok és mesteredzők testülete) december 5-én egyhangú szavazás után Egervárit, az MTK vezetőedzőjét ajánlotta szövetségi kapitánynak. A szaksajtó az elmúlt napokban kész tényként kezelte Egervári kinevezését, de Fülöp Ferenc, az MTK ügyvezető igazgatója hétfőn az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy az ügyben sem az edző, sem az MLSZ nem kereste még meg a klub vezetését.

Az új szövetségi kapitány kinevezéséről az MLSZ tizenhárom tagú elnöksége dönt. Puhl Sándor az Indexnek megerősítette, hogy a döntést a december 14-i vagy legkésőbb a december 19-i elnökségi ülést követően hozzák nyilvánosságra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?