Márton Anita aranyérmes a fedett pályás vb-n

Birmingham.

Birmingham. Márton Anita a magyar atlétika első világ-bajnoki címét szerezte meg péntek este azzal, hogy 19,62 méteres országos csúccsal megnyerte a női súlylökést a fedett pályás vb-n.

A 29 éves klasszis immár évek óta a nemzetközi elit tagja, fedett pályán a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerte, míg a 2016-os portlandi vb-n második volt. Az amerikai versenyen két éve országos csúcsot lökött, s most egyértelműen azzal a céllal lépett dobókörbe, hogy javít az akkori 19,33 méteres eredményén.

A kezdése mondhatni a szokásos volt, azaz egy biztonsági lökés, 18,29 méternél esett le a súlygolyó, ami a negyedik helyre volt elég. Másodikra szemre kicsit darabos kísérletet mutatott be, amivel ugyan 18,30-ig jutott, de egy helyet hátrébb csúszott. A harmadik körben aztán nagyot változott az addigi sorrend, Márton Anita ugyanis hosszas koncentrálás után kiváló, roppant dinamikus lökést produkált. A súlygolyó nagy ívben repült messze túl a 19 métert jelző bóján, Márton pedig nagyot sikoltott örömében. Eredménye 19,48 méter lett, amivel nem csupán a vezetést vette át, de saját magyar csúcsát is átadta a múltnak. Márton Anita a negyedik körben még érzékelhetően a rekordja hatása alatt állt, rontott, ötödikre azonban ismét jót lökött, 18,96-ot. Ezzel azonban még nem volt vége a versenynek, ő pedig régi jó szokásához híven ezúttal is a hatodikra tartogatta legjobbját: már biztos győztesként 19,62-ig lökte a szert, ezzel tovább javította rekordját.

„Az első nagy dobásomnál egy kicsit aggódtam, mert úgy éreztem, a hálóba vágódhat a súlygolyó, de végül örültem, hogy simán jó helyen volt a szektorban – nyilatkozta Márton közvetlenül a verseny után. – Egyelőre magam sem tudom megmondani, hogy az utolsó kört hogy sikerült összehozni. Amikor bementem a dobókörbe, remegtek a lábaim, mert akkor már tudtam, hogy én vagyok a világbajnok, mégis próbáltam még nagyobbat lökni, mert tudtam, hogy jó formában érkeztem Birminghambe.” Márton úgy fogalmazott, egyelőre hihetetlen számára, amit elért, kell még néhány nap, hogy sikerüljön feldolgoznia. „Nagyon örülök, hogy nekem sikerült megszereznem Magyarország első aranyérmét atlétikai világbajnokságról” – mondta boldogan.

Az ezüstérmet a jamaicai Danniel Thomas-Dodd, a bronzot pedig a kínai Kung Li-csiao szerezte meg.

A riói olimpián harmadik, a tavalyi, londoni szabadtéri vb-n második helyezett, kétszeres fedett Eb-győztes Márton a magyar atlétika ötödik érmét nyerte fedett vb-n. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?