Marseille–Internazionale

A kedd-szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntők után ma az UEFA-kupára figyelnek a labdarúgás szerelmesei, a legjobb négy közé jutást eldöntő párharcok első összecsapásaira kerül sor. A visszavágókat jövő szerdán bonyolítják le.

A kedd-szerdai Bajnokok Ligája-negyeddöntők után ma az UEFA-kupára figyelnek a labdarúgás szerelmesei, a legjobb négy közé jutást eldöntő párharcok első összecsapásaira kerül sor. A visszavágókat jövő szerdán bonyolítják le.

A nyolc még versenyben lévő csapat névsora meglehetősen érdekes, hiszen hazája bajnokságában csak az FC Valencia, a Celtic Glasgow és a PSV Eindhoven tartozik a közvetlen élmezőnyhöz, vagyis a legjobb háromhoz, de ez nem jelenti azt, hogy a többiek esélytelenek lennének a második számú európai sorozatban. A Villarreal például a Serie A 2. helyén álló AS Romát, az Olympique Marseille az FC Liverpoolt búcsúztatta a legjobb 16 között, s az is váratlan volt, hogy a Celtic két meccsen gólt sem kapott a hetek óta szárnyaló FC Barcelonától. A mostani mezőny kissé meglepő összetételét az is mutatja, hogy a nyolc résztvevő fele most találkozik majd először, s a másik két párharc is rövid múltra tekint vissza.

UEFA-kupa – negyeddöntő, 1. mérkőzések, 19.15: Girondins Bordeaux (francia)–FC Valencia (spanyol); 20.45: PSV Eindhoven (holland)–Newcastle United (angol); 21.00: Celtic Glasgow (skót)–Villarreal (spanyol); Olympique Marseille (francia)–Internazionale (olasz).

Elődöntő: április 22., május 6.; döntő: május 19., Göteborg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?