Már otthon érezte magát

Még sincs semmiféle fóbiája a nagy kedvencnek. Merthogy jó ideje úgy tűnt: amint Hakan Sükür hosszabb időre kiteszi a lábát hazájából, mintha átok ülne rá, jószerével láthatatlanná válik a pályán. Elég olaszországi próbálkozásait említeni, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető még csak közepesnek sem.

Még sincs semmiféle fóbiája a nagy kedvencnek. Merthogy jó ideje úgy tűnt: amint Hakan Sükür hosszabb időre kiteszi a lábát hazájából, mintha átok ülne rá, jószerével láthatatlanná válik a pályán. Elég olaszországi próbálkozásait említeni, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető még csak közepesnek sem. De a legjobb példa eddig a 2002-es világbajnokság volt.

Három gólgazdag Galatasaray-szezonnal a háta mögött 1995-ben került az olasz Torinóhoz, ahol igazán nem világsztárokkal kellett volna megküzdenie a csapatba kerülésért, ennek ellenére fél év alatt öt meccsen játszott, és mindössze egyszer volt eredményes. Másodszor, 2000-ben az Inter hívta Itáliába. Milánóban eleinte nem panaszkodhatott a bizalomra, de a 24 meccsen szerzett öt találata édeskevés volt, így második idényében már nem jutott szóhoz. Kölcsönvette hát a Parma, s új csapatánál egyelőre 15/3-as teljesítménnyel büszkélkedhet (?).

Első világversenyén, az 1996-os Eb-n nemcsak ő volt gólképtelen, de az egész válogatott, amely három vereséggel ki is esett. A 2000-es tornát már nem lehet egyértelmű Sükür-fiaskónak minősíteni, hiszen a házigazda belgákat az ő két találatával verték meg, de a másik három meccsen nem villogott. S most itt van ez a vb, ahol a bronzcsatáig hat összecsapáson ugyanannyi lövést tudott felmutatni (ebből három ment kapura), mást semmit...

Mindez annál is érthetetlenebb, mert otthon kezdettől fogva halmozta a sikereket. Szülővárosában, a Sakaryaspor együttesében indult a karrierje, 19 éves korában máris a tekintélyes Bursasporban találta magát. Két esztendővel később maga a Galatasaray jelentkezett be érte, amelynek három idény alatt termelt 52 góllal hálálta meg a bizalmat. Ekkor jött a kínos torinói közjáték, majd visszatért Isztambulba, ahol például 1996/ 97-ben elképesztő, 32/38-as (!) bajnoki gólmutatót produkált, 2000-ben pedig az együttes tagjaként megnyerte az UEFA Kupát és az Európai Szuper Kupát is. A mai napig 383 ligameccsen 217 alkalommal ünnepelhetett.

A magasan a legnépszerűbb török futballista 1992 márciusában debütált a válogatottban, s azóta persze kihagyhatatlan a címeres mezben, a szombati bronzmeccset beleszámolva 80 találkozón 36-szor keserítette el a kapusokat. Ám a vb-n csak nem ment neki, már az is szóba került, hogy a sokkal agilisabbnak tűnő Ilhan Mansizt kellene helyette szerepeltetni. Ilyen helyzetben a legmagabiztosabb sportoló is végleg begörcsölhet. Ehhez képest éppen ő adott két csodás gólpasszt a fiatal társnak, arról nem is beszélve, hogy (talán végleg) beírta magát a futballtörténelembe azzal, hogy 11 másodperc elteltével talált a hálóba. Felszabadultan, remekül játszott, ezért minden dicséretet megérdemel. (NS)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?