Több mint 10 ezer embert evakuáltak Csehországban

aradas k

Csehországban az egyik legsúlyosabb árvízhelyzet a lengyel határ mentén fekvő 57 ezres Opavában van. A város nehezebb idők elé néz, mint 1997-ben.

Szombaton két hullámban mintegy 6000 lakost evakuáltak a városból, a települést átszelő Opava folyó csütörtök délelőtti vízhozama még csupán 2 köbméter volt másodpercenként, ami vasárnap napközben már 440(!) köbméterre nőtt, a folyó vízhozama már bőven elérte a 100 éves szintet. A térség legnagyobb folyója, a Lengyelországba tartó Odera már meghaladta az 50 éves árvíz szintjét, az előrejelzések szerint vasárnap éjjel 2000 köbméter/másodperc szinten kulminálhat. Petr Fiala cseh kormányfő napközben közölte, 55 mérőponton haladta meg a vízszint a 100 éves rekordot. Országszerte eddig több mint 10 500 embert evakuáltak az áradások kezdete óta, mondta Vladimír Vlček, a cseh tűzoltók első embere. Komoly veszélyben forog Szilézia többi települése, Bohumín, Krnov és Ostrava is, az utóbbi körzetében eddig összesen mintegy 250 mm csapadék hullott. A rekordot Jeszeník hegysélg tartja mintegy 450 mm-rel, majd az Óriáshegység (Krkonoše) következik 400 mm-rel, a Beszkidekben pedig több mint 300 mm esett. Csehországban szombaton 4 embert ragadott el az ár, vasárnap napközben sem találtak még meg őket.

(ct24, iMeteo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?