Magabiztos Rosberg-siker hazai pályán

<p>A hazai Nico Rosberg győzelmével zárult a Forma–1-es Német Nagydíj. A dobogó második fokára a finn Valtteri Bottas állhatott fel, a harmadik pozícióban Lewis Hamiltont intették le. Ezúttal sem úsztuk meg baleset nélkül.</p>

LŐRINCZ TAMÁS

A szombati időmérő edzés második szakaszában Lewis Hamilton autóján eltört az egyik féktárcsa, a brit pilóta Mercedese emiatt hatalmas sebességgel a gumifalnak csapódott. A kvalifikáció harmadik részében Nico Rosberg autózta a legjobb időt, mögötte a két williamses, Valtteri Bottas és Felipe Massa zárt.

Lewis Hamilton a rajtrács huszadik helyéről vághatott neki a 67 körös hockenheimi futamnak, miután autójában sebességváltót is cseréltek.

Massának megint rövid versenye volt

A futam előtti percekben úgy tűnt, hogy nem fog esni, de később egyre nagyobb volt rá az esély, ám a verseny végül száraz körülmények között zajlott. Rögtön a rajt után Massa és Magnussen ütközött, előbbi autója fel is borult. A brazil pilóta két héttel ezelőtt Silverstone-ban is néhány méter megtétele után esett ki. A baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót, majd egy kör megtétele után újra versenytempóban folytatódhatott a futam. Lewis Hamilton eközben már öt helyet javítva a 15. pozícióban autózott, és folytatta tovább a felzárkózást.

A kilencedik körben a nyolcas kanyarban Kvjat és Pérez találkozott, előbbi autója megpördült, de néhány pozícióvesztéssel folytatni tudta a körözést. Öt körrel később Hamilton folyamatos előzéseinek köszönhetően már az ötödik helyen állt. A 28. körben Grosjean műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a futamot.

Kvjat megmenekült

A 31. körben az egykori csapattársak, Hamilton és Button ütköztek a visszafordítónál. A Mercedes első vezetőszárnyának bal oldalfala letört, azonban az elemet nem kellett cserélni. Féltávnál Rosberg, Bottas, Vettel, Alonso, Hamilton, Hülkenberg, Ricciardo, Räikkönen, Button és Vergne volt a pontszerzők sorrendje.

Az élen álló Rosberg panaszkodott a bal első gumira, rögtön utána meg is látogatta a boxutcát. A 46. körben Kvjat autója hatalmas lángnyelveket eregetett, szerencsére azonban az orosz pilóta idejében kiugrott, így sérülés nélkül megúszta. A 49. körben Sutil forgott meg a célegyenes-ráfordító kanyarban, autója rossz helyen állt meg, de nem volt szükség a biztonsági autóra, mert a pályabírók idejében letolták az aszfaltcsíkról.

Kemény csaták

a pontszerző helyekért

Tíz körrel a leintés előtt Rosberg megnyugtató előnynyel, tizenkilenc másodperccel vezetett Bottas előtt, Hamilton lemaradása Bottashoz képest további hét másodperc volt, de a brit sokkal gyorsabb volt a Williams finnjénél. Az 59. és 60. körben Ricciardo és Alonso talált egymásra, a Red Bull ausztrálja három körön keresztül tudta tartani a spanyolt. A második helyért is nagy csata folyt, Bottas végül ki tudta védekezni Hamilton támadásait.

A 67 körös futamon rajt–cél győzelmet aratott Nico Rosberg. A német pilóta idei negyedik, pályafutása hetedik győzelmét ünnepelhette. A második helyen Bottast intették le, a harmadik pozícióban a huszadik helyről rajtoló Hamilton zárt. Pontszerző helyen ért még célba: Vettel, Alonso, Ricciardo, Hülkenberg, Button, Magnussen és Pérez. Az összetettben győzelmével Rosberg tovább növelte előnyét.

Rosberg: „Szuper nap volt”

A győztes Nico Rosberg így nyilatkozott az eredményhirdetés után: „Fantasztikus, nagyon jó érzés hazai pályán nyerni, nagyon különleges nap ez számomra, köszönöm mindenkinek a támogatást, a szurkolást. Tényleg fantasztikusak voltatok. Az autó tempója is jó volt, teljesen elképesztő, szuper nap volt.”

A világbajnoki sorozat most nem szünetel, hétvégén a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?